Szeptember 2-án "tanévnyitó tüntetés" lesz Budapesten, ráadásul diákok szervezik

Egyre többen jelzik a Facebookon, hogy ott lesznek a szeptember 2-i tanévnyitó tüntetésen, amelyet a Diákok a Tanárokért csoport szervez.

  • Tornyos Kata

Újabb tüntetést szervez szeptember 2-re a Diákok a Tanárokért csapata: „Gyertek el és hallassuk közösen a hangunkat, mert AZ OKTATÁS NEMZETI ÜGY” – írják az esemény Facebook-oldalán. Eddig több mint 13 ezren kattintottak rá az eseménynél az "érdekel" vagy az "ott leszek" gombra.

A diákok saját maguk tapasztalják az oktatás hiányosságait, az egyre súlyosbodó tantervi elvárásokat és azt, hogy a kormány méltatlanul bánik tanáraikkal. Ezért is szervezik a tanévnyitó tüntetést.

A gyülekezés Budapesten, a Szent István-bazilika előtt kezdődik délután 4-kor, majd a Belügyminisztérium felé veszik az irányt a tüntetők. Az esemény a tervek szerint este hétig tart, a Fővám téren ér véget.

Diákok a tanárokért

Már korábban is kiálltak tanáraik és az oktatás ügye mellett, ők szervezték a Kossuth téri tüntetést márciusban, a pedagógussztrájk első napján.

  • Megoldást a tanárhiányra!
  • Tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyagot!
  • Élhetőbb körülményeket az iskolákban!
  • Figyelmet az oktatásra!

- sorolják követeléseiket. Arról, hogy kik ők, ebben a cikkben olvashattok:

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.