Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Egyre nehezebb betölteni a meghirdetett óvodapedagógusi állásokat, ezért sok település szolgálati lakással és más juttatásokkal próbál pályázókat csalogatni a helyi óvodákba. Budapesten kevés a szolgálati lakás, de néhány kerület néhány tízezer forintos pótlékkal egészíti ki az óvodapedagógusok bérét.
"Igény esetén" szolgálati lakást is tudnak adni annak az óvodapedagógusnak, aki elvállalja az egyik - alig 300 fős - Vas megyei település óvodájának vezetését. Hasonló ajánlattal próbál pályázókat csábítani a településre az egy Veszprém megyei falu is, ahol szintén azt vállalja az önkormányzat, hogy szolgálati lakást ad az új óvodavezetőnek, ha erre szüksége van.
Az egyik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei óvodában két óvodapedagógust is keresnek szeptemberi kezdéssel, ők sem csak a nettó bérrel számolhatnak - amely egyébként kifejezetten alacsony, pályakezdőként nettó 204 ezer forint -, az önkormányzat vagy szolgálati lakást biztosít nekik, vagy fizeti az útiköltségüket. Egy Pest megyei községben egész juttatási csomaggal próbálják magukhoz csábítani az óvodapedagógusokat: bérlakást, cafeteriát, munkaruhát, jutalmat is adnak, emellett a főiskolai tanulmányokat is támogatják.
Nehezen lehet kigazdálkodni egy budapesti albérlet árát
Budapesten is vannak kerületek, ahol meg lehet pályázni bérlakást - igaz, a fővárosban sokkal kevesebb a lehetőség erre, mint vidéken. Szolgálati lakásra szükségük is lenne a Budapesten elhelyezkedőknek, hiszen az óvodapedagógusok bére még alacsonyabb, mint a mesterdiplomás pedagógusoké. Nettó 207 ezer forintból szinte lehetetlen fenntartani egy lakást a fővárosban a jelenlegi árak mellett (már egy garzonlakás is majdnem havi 100 ezer forintba kerül).
Több kerület éppen ezért pótlékkal egészíti ki az óvodapedagógusok bérét. A III. kerületi óvodákban havi húszezer forintos pótlékot kapnak az óvodapedagógusok, de ebben a tanévben volt karácsonyi és pedagógusnapi juttatás is, és önkormányzati lakásra is lehet pályázni. Zuglóban havi negyvenezer forint kiegészítést ad az önkormányzat, míg a II. kerületben egyedi rendszer van, ott évi 2X2 heti bónusz fizetést is említenek a felhívásokban, ami gyakorlatilag egy 13. havi bérnek felel meg.
Kevesen jelentkeznek óvodapedagógusnak
Áprilisban írtunk arról, hogy tizennégy éve nem felvételiztek olyan kevesen óvodapedagógus szakra, mint idén. Ráadásul a képzésen 20–23 százalékos a lemorzsolódási arány, és a hallgatók 10-12 százaléka időközben abbahagyja tanulmányait, vagyis nagyjából az egyetemisták harmada nem jut el a diplomáig.
Ami azért is hatalmas probléma, mert jelenleg 1035 óvodapedagógus álláshirdetés van fent a közigállás.gov.hu oldalon. Van olyan óvoda, ahova egyszerre 3-4 óvónőt is felvennének, ha lenne jelentkező. Az üres helyeket szeptemberig kellene betölteni ahhoz, hogy ne járjanak úgy a települések, mint Szegeden, ahol idén három óvodát is be kellett zárni. Itt huszonnyolc csoportban egy óvónő dolgozott kettő helyett.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).