Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Jó megoldást jelenthetnének a 15-25 négyzetméteres, belvárosi minigarzonok a kollégiumi helyekről lemaradó, Budapesten tanuló elsőéveseknek, de az albérletárak emelkedése miatt már ezekért a kislakásokért is 65-90 ezer forintot kell fizetni havonta.
Huszonnégy négyzetméteres minigarzon a Pólus Center közelében havonta 65 ezer forintért - ilyen hirdetést is találtunk, amikor körbenéztünk a budapesti albérletpiacon. Két hét múlva több tízezren kezdik böngészni az egyetemek, főiskolák kollégiumi lehetőségeit és az ingatlanos oldalakat, július 21-én ugyanis kiderül, ki melyik felsőoktatási intézményben kezdhet szeptembertől.
Kollégiumi helyet azonban nem minden elsőéves kap, így sokan kénytelenek albérletet keresni, ha nem a lakóhelyükön tanulnak tovább. Azok számára, akik nem szerettek volna osztozni a lakáson/szobán másokkal, eddig a minigarzonok jelenthettek megoldást. Ezeket az apró, 15-25 négyzetméter közötti minilakásokat sokszor korábbi gondnok- vagy cselédlakásokból, esetleg tárolókból alakították ki, természetesen fürdőszoba és konyha is van bennük.
A Napi.hu korábbi összefoglalója szerint Budapesten a belvárosban, a VII., VIII., XI. és XIII. kerületben a legkelendőbbek ezek a kislakások, vagyis pont a nagyobb fővárosi egyetemek környékén.
Havi 100 ezer forintos kiadást jelent
Persze egy minigarzon bérlése is legalább 100 ezer forintos kiadást jelent egy hónapban. A már említett, Pólus Centernél lévő kislakás - amely összesen 24 négyzetméteres, a hálószoba és a konyha egy légtérben kapott helyet, emellett van egy apró fürdőszoba - bérleti díja 65 ezer forint, a hirdetés szerint a rezsi nagyjából 30 ezer, a közös költség pedig ötezer forint.
Hasonló méretű lakást találtunk a VI. kerületben, közel a 4-es, 6-os villamoshoz (és a nagyobb budapesti egyetemekhez), ám ezért már 90 ezer forintos bérleti díjat kérnek. És ebben a rezsi még nincs benne.
Ekkora összeget egy egyetemista csak akkor tud kigazdálkodni, ha szülői segítséget is kap, esetleg folyamatosan, tanév közben is dolgozik. Csak diákhitelből - albérletben - nehezen lehet kijönni, annak maximális összege tanulmányi hónaponként 150 ezer forint.
Kilőttek a budapesti albérletárak
Az Ingatlan.com júniusi összefoglalója alapján nem csak a minilakások ára ugrott meg az elmúlt hónapokban: Budapesten 190 ezer forint az átlagos bérleti díj. A második és ötödik kerület a legdrágább, ott van olyan lakás, ahol négyzetméterenként több mint ötezer forintot kellett fizetni havonta. A legnagyobb kínálat a 11. és 13. kerületben van, ahol 196 és 174 ezer forint körül mozognak az árak.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.