Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A budaörsi Illyés- és a fővárosi Kölcsey-gimnázium után a monori tankerület egyik általános iskolájának több pedagógusa is azt fontolgatja, hogy csatlakozik a szeptembertől tervezett polgári engedetlenségi akcióhoz.
A monori tankerülethez tartozó egyik Fekete István Általános Iskola tantestületének egy része is csatlakozna a polgári engedetlenségi akcióhoz - tudta meg az Eduline. Az iskolában tanítók körülbelül húsz százaléka fontolgatja, hogy a tiltakozásnak ezt a formáját választja, ez nagyjából tíz tanárt jelent.
Korábban a budapesti Kölcsey-gimnázium huszonnégy tanára csatlakozott a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum polgári engedetlenségi akciót fontolgató pedagógusaihoz. Az Illyés-gimnázium ötvenkilenc tanára szerint a nemrég elfogadott sztrájktörvény korlátozza sztrájkjogukat, ezért csak a polgári engedetlenség maradt eszközként a kezükben.
Ez az iskolákban az órák megtartásának megtagadását, az iskolán kívüli, eddig tanárok által vezetett programokról való távolmaradást, az érettségiztetés megtagadását, az adminisztratív munkák felfüggesztését jelentheti.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.