Több mint 360 diáknak kellett elhagynia a környei iskolát hamis bombariadó miatt

Ki kellett üríteni a környei iskolát csütörtök délelőtt, miután egy 42 éves nő betelefonált a rendőrségre, és azt mondta: bomba fog robbanni az épületben.

  • Eduline

Az atv.hu azt írja, több mint 360 diáknak kellett elhagynia az épületet csütörtök délelőtt.

A telefonáló azt közölte a rendőrökkel, hogy a környei iskolában bomba fog robbanni. Az épületet átvizsgálták, de nem találtak robbanóanyagot.

Négy órán belül pedig el is fogtak egy 42 éves nőt, aki beismerte, hogy ő telefonált.

Hozzászólások

Az iskola mindent mérni akar – csak éppen a tanulás lényegét nem tudja

Bár az iskola mint intézmény már nagyon régóta velünk van, meglepően meglehetősen rövid múltra tekint vissza az a törekvés, hogy mélyebben megértsük és vizsgáljuk: tulajdonképpen mit is tesz az iskola a gyerekekkel. Az évszázadok során számtalan nevelési elmélet és a legkülönbözőbb iskolatípusok jöttek létre, a tanulás alapvető természetéről alkotott képünk mégis gyakran tévutakra tévedt. Vélemény.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu