Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Pedagógusok Szakszervezete elvárja a megalakuló új kormánytól, hogy a menekült gyerekekkel integráltan foglalkozó pedagógusok, oktatók pótlékához szükséges jogi hátteret és a pénzügyi fedezetet teremtse meg - közölte a szakszervezet.
„Az ukrajnai háború miatt elmenekült gyermekek, tanulók oktatásában Magyarország is szerepet vállal. A kormány tanulónként, havonta 130 000 ezer forint támogatást ad annak a csaknem 600 oktatási intézménynek, amely délutánonként vállalja a menekültek felzárkóztatását, a magyar nyelvi ismeretek megszerzését” – írja közleményében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). A szakszervezet azt kéri, hogy azok az oktatók, pedagógusok és óvodapedagógusok kapjanak pótlékot, akik a délelőtti foglalkozásokon és az órákon integráltan foglalkoznak az Ukrajnából érkezett menekült gyerekekkel.
„A pótlék összege legyen azonos a nehéz körülmények között végzett munkáért járó pótlékkal. Ez a pótlék minden óvodai, általános iskolai és középiskolai pedagógusnak, oktatónak járjon visszamenőleg a befogadás pillanatától az orosz-ukrán háború lezárásáig. A juttatást fenntartótól függetlenül kapják meg a munkavállalók, vagyis azok, akik állami, alapítványi vagy egyházi intézményben dolgoznak” – teszik hozzá.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke már a Varsóban tartott, a menekült gyerekek oktatásáról tartott konferencián is beszélt erről a javaslatról, amelyet az OECD és az Európai Bizottság jelen lévő képviselője elfogadta.
„A PSZ elvárja a megalakuló új kormánytól, hogy ezen támogatáshoz a jogi hátteret és a pénzügyi fedezetet – első feladatai között – teremtse meg” – írják.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).