"Készek vagyunk arra, hogy komoly előrelépés legyen" - ígéretet tett a tanárok béremelésére Semjén Zsolt?

Jogosak a tanárok igényei, „azt gondolom, amint föl fog állni az új kormány, akkor a tanárok ügyével érdemben fogunk foglalkozni” – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

  • Eduline

„Jogos szempontjai vannak a tanároknak, én ezzel jelentős részben egyet is értek. A kormány ígéretet tett, hogy keressünk megoldást arra, hogy tudjunk kötni egy komoly megállapodást. Ez azonban nyilván az ország teherbíró képességétől függ. Látjuk, hogy ezer nehézség van, hiszen a háború következtében, majd az ebből következő szankció következtében egész Európa nehéz helyzetben van. Nyilván a költségvetési realitásokat is figyelembe kell venni. Én azt gondolom, hogy amint föl fog állni az új kormány, akkor a tanároknak az ügyével érdemben fogunk foglalkozni. Még egyszer mondom, a tanároknak jogos az az igénye, különösen az időközben történt piaci fizetésnövekedések tekintetében vagy más szakmákkal történt megállapodáshoz viszonyítva, hogy a az anyagi megbecsülésük jelentősen javuljon. Készek vagyunk arra, hogy ebben komoly előrelépés legyen az ország teherbíró képességének a realitásainak a figyelembevételével” – ezt válaszolta az ATV kérdésére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke.

Az ATV arra volt kíváncsi, terveznek-e létrehozni egy önálló oktatási minisztériumot, jogosnak tartják-e a szakszervezetek béremelésre és munkateher-csökkentésre vonatkozó követeléseit. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kedden nyílt levélben fordult „Magyarország következő miniszterelnökéhez”, és a Pedagógusok Szakszervezete is összefoglalta követeléseit.

Semjén Zsolt az önálló oktatási tárcáról azt mondta, a kormányzat szerkezetének az összeállítása „a nagy világkihívásoknak való megfelelés”, és nem a szakszervezetek tetszése szerint történik. A miniszterelnök-helyettes szerint Hoffmann Rózsa volt oktatási államtitkár „a szíve vérét locsolta ki a tanárokért, aki az életét tette rá a tanárok szolgálatára és a magyar oktatás ügyére”, akkor született is megállapodás az életpályamodellről.

Azt a KDNP-s politikus is elismerte, hogy a piaci bérek már messze meghaladták a pedagógusbéreket, ez pedig valós bérfeszültséget teremtett. Hozzátette: „kétségkívül nem elégséges már az, ami Hoffmann Rózsa idején történt”. Semjén Zsolt szerint készek a tárgyalásokra, a pedagógusok szempontjai legitimek, jogosak a követeléseik.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.