Sorra nyeri a díjakat a nemzetközi versenyeken egy magyar gimnazista

A Milestone Intézet és a Toldy Ferenc Gimnázium diákja a „legjobb delegációnak” járó díjat nyerte meg egy New York-i konferencián.

  • Szabó Fruzsina

Lehoczky Tamara a Milestone Model United Nations Klubjának elnöke. A Model United Nations, vagyis a MUN program lényege, hogy a diákok az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) működését modellezve „diplomataként” egy adott országot képviselve vitáznak aktuális problémákról az ENSZ hivatalos eljárási szabályainak megfelelően.

A Milestone Intézet és a Toldy Ferenc Gimnázium diákja 2021 novemberében részt vett az Oxford Global MUN-konferenciáján Nigert képviselve a Biztonsági Tanácsban. Ő volt az egyetelen, aki két díjat is nyert: a „legjobb helyzetfelmérés” és a „kiemelkedő delegált” díját.

Lehoczky Tamara a Milestone oldalán megjelent interjú alapján 13 éves kora óta az ENSZ-nél szeretne dolgozni, diplomatának készül.

A Change the World MUN New York (CWMUN) konferencián több mint háromezren vettek részt, a magyar középiskolás végül „a legjobb delegált” díját vihette haza.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.