Egyik napról a másikra menekülteket költöztettek egy győri iskola tornatermébe

Egyik napról a másikra 77 ukrajnai menekültet helyeztek el a győri Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola tornatermében - több szülő panaszt tett.

  • Eduline

Csütörtökön a győri Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskolában szalaggal választották el a tornacsarnokot az iskolától - írja a Telex. Az előre be nem jelentett változás miatt többen panaszt tettek.

A panasszal élő szülők egy része jelezte, hogy ők alapból támogatják a menekültek befogadását, csak azt nem értik, miért egy működő iskolába hozták az embereket, miért nem kaptak erről információt, mint ahogy arról sem, hogy meddig maradnak ott az ukrajnai menekültek.

Az oldal szerint a Bartók-iskola azért kerülhetett az úgynevezett katasztrófavédelmi veszélyhelyzeti épületek közé, mert a tornacsarnokot hermetikusan el lehet különíteni az iskolaépülettől.

Az oldal hozzáteszi, hétfőtől a régi órarend szerint folytatódhatnak az órák. Úgy tudják, keresnek további szálláslehetőségeket is a városban, hiszen könnyen lehet, hogy újabb és újabb csoportok érkeznek Győrbe.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.