Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Követik a kőbányai Szent László Gimnázium tanárainak példáját, a Kölcseyben is a kormány rendelete ellen tiltakoznak úgy, hogy ma nem tanítanak.
Nem vette fel a munkát kedden reggel a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium 15 oktatója - írta meg a hvg.hu. A tanárok itt is a múlt héten kiadott sztrájkrendelet ellen tiltakoznak, amelyben a kormány szigorú feltételekhez kötötte a pedagógusok munkabeszüntetését.
Nem a Kölcsey volt az első iskola. Hétfőn a kőbányai Szent László Gimnázium 12 oktatója döntött úgy, hogy a sztrájkrendelet elleni tiltakozásul nem fognak tanítani hétfőn. Az egyik sztrájkoló tanár tegnap elmondta, „ez egy polgári engedetlenség, nincs összefüggésben a szakszervezetekkel” és csupán annyit remélnek, hogy mivel csak egy egynapos ellenállásról van szó, ezért a retorzió is ezzel arányos lesz. Hozzátette azt is, hogy a következő napokban több gimnázium pedagógusai is hasonló polgári engedetlenséget fognak tanúsítani, és nem veszik fel a munkát egy napra.
Hétfő reggel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) élőben jelentkezett be egyébként Facebookon az iskola épületétől. Tóth Viktor, a gimnázium tanára azt mondta, a kormány a pénteki rendelettel „kiherélte a pedagógusok sztrájkhoz való jogát”. „Lehet sztrájkolni, de olyan körülmények között, amit nem lehet sztrájknak nevezni. Nekem a sztrájk azt jelenti, hogy munkabeszüntetés. Teljes körű munkabeszüntetés” – tette hozzá a pedagógus.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.