A legfontosabb kérdés a vizsga előtt: milyen lesz holnap a felvételi matekból?

Mennyi időtök lesz az írásbelikre, milyen segédeszközöket használhattok a központi középiskolai felvételin? Mutatjuk, milyen feladatokra számíthattok matekból.

  • Csik V

A középiskolai felvételin egy magyar nyelvi és egy matek feladatlapot kell majd kitöltenetek, amelyre 45-45 percetek lesz. A vizsgák tíz-tíz feladatból állnak, tárgyanként 50 pontot szerezhettek. A feladatokat kék vagy fekete színű tollal kell megoldanotok, a rajzokat pedig ceruzával készíthetitek el.

A feladatlapokat a Nemzeti alaptanterv alapján állítják össze. Alapelv, hogy nem részesítik előnyben egyik jelenleg forgalomban lévő tankönyvcsalád anyagát sem. Illetve azzal is számolnak, hogy az egyes iskolákban a tananyag feldolgozása nem egyforma ütemű, ezért a feladatlapok elsősorban az adott évfolyamot megelőző évfolyamok tematikus anyagára építenek. Az írásbeli felvételi vizsgák nem hagyományos tantárgyi tesztek: azt mérik fel, hogy a középiskolai tanuláshoz szükséges alapvető készségekkel, képességekkel, kompetenciákkal rendelkeztek-e.

Ilyen feladatokat kaphattok a matekvizsgán

A matematika feladatlap megoldásához is többféle kompetenciára van szükség: feladatmegoldó készségre, problémaérzékenységre, kreativitásra, logikai biztonságra, szabálykövetésre, koncentráló képességre. Emellett elvárás a megoldások rendezett, olvasható, követhető írásos rögzítése.

Itt megnézhetitek, milyen lesz a magyar feladatsor.

A feladatlap megoldásához vonalzó, körző és szögmérő használható, más segédeszköz (pl. számológép) nem. A feladatokat kék vagy fekete színű tollal lehet megoldani, a rajzokat pedig ceruzával kell elkészíteni.

Milyen feladatok lesznek? Szinte biztos, hogy - nyilván az adott diákok tudásához mérten - lesznek törtek, mértékegység-átváltások, geometriai feladatok (szögek, terület, kerület), lehetnek sorozatok és olyan feladatok is, ahol egy grafikon segítségével kell megválaszolni több rövid kérdést.

Nemrég több tesztben is válogattunk nektek a korábbi évek feladatsoraiból, itt kipróbálhatjátok, mennyit tudtok matekból. Itt pedig arra voltunk kíváncsiak, mihez kezdenétek egy vegyes feladatsorral, amiben nemcsak matek, hanem magyar is van.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.