Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hétfőtől minden angliai középiskolásnak maszkot kell hordania az omikron variáns miatt - jelentette be vasárnap Nadhim Zahawi oktatási miniszter.
Az omikron terjedése miatt ezt a kiegészítő, ideiglenes intézkedést a következő hetekben javasolják bevezetni a középiskolai osztálytermekben - írja a BBC.
Az oktatási kormányzat szerint szükség lehet akár távoktatásra is, attól tartanak ugyanis, hogy sok diák és tanárok vonul majd a következő hetekben önkéntes karanténba. Az oktatási szakszervezetek attól tartanak, hogy mindez hatással lehet a félévi és év végi vizsgákra, valamint az érettségire (melyeket egyébként a vírus miatt sem 2020-ban, sem 2021-ben nem tartottak meg).
Erre reagálva a Nadhim Zahawi azt mondta, hogy alapvetően marad a személyes oktatás marad, és a vizsgák is a tervek szerint zajlanak majd - a jelenlegi szigorítások a tervek szerint január végéig lesznek majd érvényben.
Az országban nem csak a megbetegedések miatt vannak fennakadások, az önkéntes karantén is megnehezíti az iskolák és a diákok életét. Jelenleg olyan sok tanár hiányzik a rendszerből, hogy az intézményekből időnként egész évfolyamokat kénytelenek hazaküldeni. Sőt az az ötlet is előkerült, hogy a hiányzó tanárokat nyugdíjas,vagy pályaelhagyó pedagógusokkal helyettesítenék.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.