Már jövő héttől lehet időpontot foglalni az 5-11 éves óvodások, iskolások oltására

Várhatóan december 8-tól lehet majd időpontot foglalni az 5-11 éves óvodások, iskolások Pfizer-oltására.

  • Eduline

A hvg.hu birtokába került az a körlevél, amelyet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő küldött a házi gyerekorvosoknak. Ebből kiderül, hogy az 5-11 éveseket a kórházi oltópontokon és a házi gyermekorvosi, illetve vegyes praxisokban is oltják majd.

A levélben az is szerepel, hogy a gyermekorvosoknak előzetesen fel kell mérniük, hogy hány gyereket akarnak náluk beoltatni a szülők. Erre alig öt napjuk van, a felmérés visszaküldésének határideje december 7-e, kedd.

Ez azért is fontos határidő, mert a beérkező Pfizer-oltásokat az előzetes igényfelmérés alapján fogják szétosztani az országban.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.