Egyenesen Áder Jánoshoz fordul a meghurcolt pécsi tanár

Ügyvédje eljárási kegyelmi kérvényt nyújtott be az államfőhöz. Azt szeretnék, ha az indítvány elbírálásáig felfüggesztené a bíróság a pert.

  • Eduline

Ma kezdődött volna a Pécsi Járásbíróságon Jancsula Dezső pere, akit az ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntettével vádol - írta meg a Népszava. A vádlott védője azonban halasztást kért, így csak februárban indul az ügy tárgyalása.

Az eset előzménye, hogy tavaly ősszel a pécsi kertvárosi iskola területén egy fiatalokból álló csapat dohányzás miatt került összetűzésbe az iskolában dolgozó tanárral, Jancsula Dezsővel. Az iskola előtt kialakult verekedésben a tanár már nem vett részt, a bíróság először tanúként kezelte őt, később vádlott lett belőle, és 170 ezer forint megfizetésére ítélte a bíróság, amiért “személyi szabadságában korlátozta a diákot”.

A tanár fellebbezett, mert ha kifizeti a pénzbüntetést, akkor azonnal el kell bocsátani a munkahelyéről – hiszen a törvény szerint nem dolgozhat gyerekekkel az, akit büntetőügyben elítélnek. A Népszava információi szerint az sem kizárt, hogy az ügyészség a februári előkészítő tárgyaláson már „csak” megrovást kér a tanárra, ami nem járna állásvesztéssel. A tanár ügyvédje addig is eljárási kegyelmi kérvényt nyújtott be Áder János államfőhöz, és azt szeretnék, ha az indítvány elbírálásáig felfüggesztené a bíróság a pert.

Sokan támogatták

Pécsen hétszáz embert megmozgató tüntetést tartottak tanítványainak szülei és volt diákjai, az interneten pedig országszerte több tízezer ember írt támogató kommentet Jancsula mellett - írja a lap. A fő érv az volt, hogy a tanítványai által nagyon kedvelt Jancsula Dezső nem bántotta a sértettet, csak tisztázni akarta a helyzetet.

A Népszava szerint a környék tényleg problémás, sokan jelezték, hogy az iskola környékén a középiskolások gyakran elcsalják cigarettázni a kisdiákokat, van, aki ott drogozik és kábítószert árul a 13-14 éveseknek. Ezt a lap megkeresésére a megyei főügyészség is megerősítette, jelenleg is folyik eljárás egy fiatal férfi ellen, aki drogot adott el a diákoknak.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.