Elítéltek egy pécsi tanárt, mert fellépett a randalírozó diákokkal szemben - a PDSZ is kiáll mellette

A tanár a bíróság szerint “személyi szabadságában korlátozott egy diákot" - most aláírásgyűjtésbe kezdtek és szimpátiatüntetést szerveznek, hogy megmentsék az állását, sőt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is kiállt mellette.

  • Eduline

Az eset előzménye, hogy tavaly ősszel a pécsi kertvárosi iskola területén egy fiatalokból álló csapat dohányzás miatt került összetűzésbe az iskolában dolgozó tanárral, Jancsula Dezsővel. A Pécs Aktuál szerint a gyerekek visszabeszéltek, a tanár állítása szerint “leköcsögözték”. Az esetről videófelvétel is készült, amin a diákok kommentálása is hallható.

A tanár és diákok közötti szóváltás után előkerült az iskola – azóta már elbocsátott – takarítója, aki “rendet akart tenni”. A tettlegességig fajuló vitában Jancsula Dezső már nem vett részt, a bíróság először tanúként kezelte a tanárt. Később vádlott lett belőle, és 170 ezer forint megfizetésére ítélte a bíróság, amiért “személyi szabadságában korlátozta a diákot”.

A lap szerint jövő héten pénteken, azaz október 1-én még szimpátiatüntetést is tartanak a szóban forgó iskola közelében.

„A PDSZ kiáll Jancsula Dezső tanárkolléga mellett, mivel az iskola tanulói és az ott dolgozó felnőttek védelmében lépett fel az iskola épületéhez rendszeresen odajáró, randalírozó fiatalokkal szemben. Az iskola hiába tett lépéseket, a mai napig nem megoldott az odajáró gyermekek és alkalmazottak védelme a mindennapi atrocitásoktól” – áll a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közleményben.

A tanár fellebbez, mert ha kifizeti a pénzbüntetést, akkor azonnal el kell bocsátani a munkahelyéről – hiszen a törvény szerint nem dolgozhat gyerekekkel az, akit büntetőügyben elítélnek. A PDSZ szerint, amennyiben a bíróság a tárgyalás után nem változtat a végzésben meghozott döntésén, a munkáltatónak intézkedni a tanár jogviszonyának megszüntetéséről.

„A PDSZ bízik abban, hogy a bíróság a tények, a történtek körültekintő vizsgálata és alapos mérlegelése után megváltoztatja a végzésben foglaltakat, megszüntetve a feltűnően aránytalan és igazságtalan jogkövetkezményeket. A PDSZ meggyőződése, hogy nem Jancsula Dezső tette veszélyes a társadalomra, sokkal inkább az, ha a magára hagyott oktatásban a saját eszközeivel eljárni próbáló pedagógust kriminalizálják.”

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.