Újabb magyar diák nyert aranyérmet egy nemzetközi esszéversenyen

Aranyérmet nyert a „Baltic Sea Philosophy Essay Event” nevű rangos regionális filozófiai esszéversenyen a Milestone Intézet és a Berzsenyi Dániel Gimnázium egyik diákja.

  • Eduline

Allen Benjámin Zoltán az erkölcsi objektivitásról és relativizmusról írt esszét, amelyben Roger Scruton egyik idézetére reflektált – adta hírül a Milestone Intézet a Facebookon.

A résztvevőknek mindössze két órájuk volt arra, hogy egy viszonylag hosszú, összefüggő esszét írjanak egy olyan gondolatról, amellyel a verseny kezdetekor találkoztak először. A Milestone és a Berzsenyi Dániel Gimnázium diákjának esszéjét tíz ország 147 iskolájának 262 esszéje közül választották ki.

„Amióta a Milestone programjára jár, Benjamin számos filozófiai esszéversenyen vett részt, a felkészülését pedig mentora, Nagy Gergely Dániel, valamint Kőszeghy László, a Filozófia Tanulmányi Műhely vezetője támogatta és segítette” – írja a Milestone. Az esszét egyébként közzétették, itt lehet elolvasni.

Az elmúlt hónapokban a Milestone Intézet több diákja is kiemelkedően szerepelt nemzetközi esszéversenyeken.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.