2800 ukrajnai tanár függesztettek fel az állásukból, mert nem oltatták be magukat koronavírus ellen

Az ukrajnai általános és középfokú iskolák 2800 pedagógusát függesztettek fel az állásából, mert nem oltatták be magukat koronavírus ellen - közölte Szerhij Skarlet oktatási miniszter.

  • Eduline/MTI

A legtöbb pedagógust, 384-et a nyugat-ukrajnai Rivne megyében, a második legtöbbet, 281-et pedig Kijev megyében bocsátották el. Ha mégis kérik a védőoltást, visszakaphatják az állásukat.

A pedagógusok számára Ukrajnában is kötelező a koronavírus elleni oltás. Az oktatásban dolgozók novemberig kaptak haladékot arra, hogy beolttassák magukat, különben az országos karantén ideje alatt nem dolgozhatnak, így fizetést sem kapnak. Karanténnak nem a teljes lezárást, hanem a régiónként eltérő korlátozások rendszerét nevezik Ukrajnában. Ezt először tavaly március 12-én vezették be az országban, és ezután többször meghosszabbították. Szeptember 20-án az év végéig meghosszabbította a kormány.

Az oktatási miniszter közölte, hogy jelenleg 1200 iskolában van távoktatás, mert a tanári karnak nincs minden tagja beoltva. Eddig az általános és középiskolák pedagógusainak 96,5 százaléka kapott legalább egy dózist a védőoltásból, 86,4 százalékuk - 563 ezren - pedig mindkét adagot megkapták.

Közben ötre nőtt a járványhelyzet szerinti jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriába sorolt régiók száma az országban, ezek között van Kárpátalja is. Az eggyel súlyosabb kockázatú narancs besorolásban egy megye maradt, a régiók java része, az ország 24 megyéjéből 18, valamint a főváros, Kijev viszont továbbra is a legszigorúbb korlátozásokkal járó vörös kategóriában van.

Ukrajnában vasárnapra az eddig azonosított fertőzöttek száma 7 483-mal 3 422 023-ra nőtt.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.