Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium vezeti az egyetemi gyakorlóiskolák 2022-es HVG rangsorát, amelyet két másik ELTE-intézmény követ. A gyakorlóiskolák az összesített rangsorban is kiválóan szerepelnek.
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium került a gyakorlóiskolák 2022-es HVG rangsorának élére, a második és a harmadik helyen az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium áll. A negyedik helyet az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium szerezte meg, míg a lista ötödik helyére a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája került.
A HVG középiskolai rangsora október második felében jelent meg. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az élen budapesti gimnáziumok állnak - az Eötvös József Gimnázium és a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium holtversenyben lett az első, a harmadik helyen az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája végzett.
Gyakorlóiskola: miben más?
A gyakorlóiskolákat jellemzően felsőoktatási intézmények tartják fenn, a pedagógusszakosok ezekben az intézményekben szerezhetnek szakmai gyakorlatot, őket vezetőtanárok segítik. A gyakorlóiskolák jellemzően írásbeli és szóbeli felvételit is tartanak, komoly tehetséggondozó munkát végeznek.
A gyakorlóiskolákban tanuló diákoknak eddig is alkalmazkodniuk kellett ahhoz, hogy a saját, megszokott tanáraik mellett átmenetileg számos különböző képzettségi hátterű, tudásszintű, attitűdű kistanár vagy tanárjelölt foglalkozik velük. Ez komoly kihívás, ennek ellenére a tanulmányi versenyeken rendre jól szerepelnek a gyakorlóiskolák diákjai, a HVG-rangsorban legeredményesebbek között feltűnően sok az ilyen intézmény - olvasható a HVG kiadványában.
A tanárképzés átalakítása - a képzés egységesen ötéves lesz, a hallgatóknak azonban nemcsak a képzés végén, hanem tanulmányaik elejétől iskolai gyakorlatokon kell majd részt venniük - a vezetőtanárokat és a diákokat is új helyzet elé állítja majd. A HVG-nek Láng György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának igazgatója úgy nyilatkozott, előfordulhat, hogy a diákokkal a tanáraikon kívül átmenetileg tíz tanárjelölt foglalkozik majd velük. Úgy véli, ez alkalmazkodóképességet, nagyfokú önállóságot és egyfajta önszabályozó tanulást kíván meg, ám ezek a képességek nagy előnyt jelentenek majd számukra később.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.