Friss számok: a gimnáziumok, technikumok 48 százaléka tart 2022-ben írásbeli felvételit

Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgát hirdető középiskolák adatait.

  • Csik Veronika

Idén 543 középiskola (48%) jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken - írja az OH. Ha valaki februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.

Már tudjuk, hogy milyen lesz a pontszámítás, a középiskolák a jelentkezőket háromféle szempontrendszer alapján rangsorolhatják:

  • vagy kizárólag az általános iskolai tanulmányi eredményeket veszik figyelembe,
  • vagy az általános iskolai jegyeket és a központi írásbeli felvételin szerzett pontszámot,
  • vagy a jegyeket, az írásbeli és a szóbeli felvételi eredményét.

A központi írásbeli felvételit csak a gimnáziumok és a technikumok tehetik kötelezővé, de közel sem mindegyik intézmény dönt így. Arról, hogy az egyes pontszámítási formák pontosan hogyan állnak össze (milyen középiskolai jegyeket vesznek figyelembe, mennyit "ér" az írásbeli), itt olvashattok.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.