Nemzetközi különdíjat kapott a rák gyógyítását kutató magyar gimnazista

Seitz Erik, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákja a spanyol Salamancai Egyetem Rákkutató Központjának különdíját kapta meg.

  • Bezzeg Hanna

A 32. EU Fiatal Tudósok Versenyére 34 országból érkeztek 17-20 éves diákok, a különdíjat Seitz Erik, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákja nyerte. Ő korábban a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen első díjat szerzett, így kapott lehetőséget, hogy az EU Fiatal Tudósok Versenyén is indulhasson – írja a kisalfold.

A versenyt idén online formában szervezték meg: a versenyzők a kémia, a fizika, a társadalomtudományok és az orvostudomány területéről is pályázhattak, projektjükről egy négyfős zsűri előtt kellett beszámolniuk. A bírák az ötlet eredetiségét, tudományos hátterét és gyakorlati hasznát is értékelték.

Seitz Erik a rák gyógyítását kutatta projektjében, talált egy potenciális gyógyszercélpontot a rákos áttétek és sejtburjánzás leállítására egy hálózati modell segítségével – a fiatal tudós a Semmelweis Egyetem Link-group kutatócsoportjának tagjaként nemrég tesztelni is kezdte elméletét egy klinikai sejtlaborban.

A középiskolás egy hetet tölthet a Salamancai Egyetem Rákkutató Központjában, sőt már Lettországból is kapott felkérést közös munkára.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.