Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Kids’ Kiosk International Nursery and Kindergarten, Apple Tree Kindergarten and Nursery, Plum Pudding International Kindergarten, A-Z International Centre for Children, Happy Kids International Kindergarten and Nursery – egymást érik a nemzetközi óvodák Budapest II. és XII. kerületében. Az óvodák zöme nagyjából ugyanazt kínálja: anyanyelvi vagy angolul és magyarul is beszélő óvodapedagógusokat, több országból érkező gyerekcsapatot, művészeti, sport- és fejlesztő foglalkozások sorát, valamint exkluzív környezetet.
„Öt perc autóútra van az amerikai és a francia iskolától” – többek között ezzel hirdeti magát például a II. kerület külső részén működő Under the Rainbow, amely nem egyszerű óvodaként, hanem „élő, sokszínű, angol nyelvű közösségként” aposztrofálja magát. 3-6 éves gyerekeket fogadnak a világ minden tájáról, munkatársai közül többen nem magyar anyanyelvűek. Szintén népszerű nemzetközi óvoda az Apple Tree Kindergarten, amely szintén a II. kerületben működik, angol anyanyelvű és magyar pedagógusokkal, az intézmény oldalán található tájékoztató szerint a magyar és a nemzetközi iskolai továbbtanulásra is felkészítik a gyerekeket. A csoportok tényleg nemzetköziek, 32 különböző országból származó gyerekek járnak az Apple Tree-be, ahol az angol a kommunikáció nyelve, hetente kétszer pedig magyar nyelvi foglalkozásokat tartanak.
A Happy Kids International Kindergarten and Nursery 21 éve működik, a XII. kerületben. Az óvodában 15 fős csoportok vannak, angol anyanyelvű pedagógusok segítenek az angolul nem beszélő gyerekeknek abban, hogy minél hamarabb megtanulják a nyelv alapjait, hetente egyszer pedig a magyar és a külföldi gyerekek is részt vehetnek „magyar nyelv és kultúra órán”. Délutánonként többféle foglalkozás – sakk, zenei képzés, sport – közül lehet választani, az óvoda emellett minibusz-szolgáltatást is kínál a családoknak, a gyerekeket angolul is beszélő sofőrök fuvarozzák.
A „pesti oldal” első nemzetközi óvodája az English Garden volt, 2008-ban nyitott. A VIII. kerületben, a régi Tisztviselőtelepen működik, a szülőknek szintén kínálnak minibusz-szolgáltatást. Itt sem feltétel az angolnyelv-tudás, a pedagógiai program azonban a brit tantervet követi, a gyerekek nemzetközi iskolában, az angol oktatási rendszer szerinti harmadik évfolyamban vagy hatéves magyar általános iskola első osztályában folytathatják. A díjakról külön tájékoztatják az érdeklődő szülőket, de arra is kitérnek, hogy lehetőséget adnak olyan környékbeli gyerekeknek is, akik anyagi nehézségek miatt másképpen nem tudnának részt venni nemzetközi magánoktatásban.
Amerikai, francia, brit óvoda
Több budapesti nemzetközi iskolának is van óvodai része – a Nagykovácsiban lévő amerikai iskolának, a francia iskolának és az osztrák iskolának is, és ezek az intézmények oldalukon a díjakat is közzéteszik.
Ebbe a sorba tartozik a II. kerületben, a Hűvösvölgyi úton lévő SEK Budapest is, amely „háromnyelvű” iskola, az oktatás magyar, angol és spanyol nyelven zajlik. Ez az intézmény nemzetközi óvodájára is igaz, oldalukon azt írják, a gyerekek az első naptól kezdve három nyelvvel ismerkedhetnek, „a foglalkozások magyar, angol és spanyol nyelven zajlanak, természetesen a koruknak megfelelő, játékos formában”. A nyelvtanulás mellett a művészetekre és sportra fókuszálnak, a tájékoztató szerint a mindennapok része az úszás, a judo és a különböző labdajátékok. Az óvodásoknak – akárcsak a SEK diákjainak – egyenruhát kell viselniük. „Az egyenruhán kiemelt hangsúly van, hisz ez egy olyan szimbólum, amely által gyermeke már az első naptól egy olyan közösség részese lehet, ahova, ha az érettségiig velünk tart, akár 15 évig is tartozhat. Ezt a hovatartozást hivatott az egyenruha is kifejezni. Az egyenruha identitást, azonosulást és büszkeséget ad” – írják. A SEK óvodájában 3-6 éves gyerekeket fogadnak, az ellátás évente 1 649 ezer forintba kerül, ehhez az összeghez jön az étkezés évi 394 ezer forintos díja.
A Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium is 3-6 éves gyerekeket fogad, korosztály szerint szervezik a csoportokat. Oldalukon azt írják, az „óvoda francia módra” nem gyermekmegőrző, hanem a francia oktatási minisztérium által meghatározott oktatási programot követi. A programjuk – teszik hozzá – „ösztönzi az érzékszervi, kognitív és közösségi képességeiket, középpontjában a szóbeli nyelv fejlesztése áll legfontosabb célként, ami kaput nyit az írás kultúrája felé. Megismerkednek a gyermekirodalommal is, és játszva, gyakorolva, memorizálva tanulnak”. A teljes tanév itt is 1 600 ezer forintba kerül.
Ennél jóval mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak a szülőknek, akik az American International School of Budapest óvodájába szeretnék küldeni a gyereküket – az 5 éveseknek egy tanév itt 20 800 dollár, átszámítva hat és félmillió forint körüli összeg. A 3-4 évesek „tandíja” 12 600 dollár, vagyis 4 millió forint. A kommunikáció nyelve nyilván itt is az angol, az intézmény oldalán az áll, hogy egyénre szabottan foglalkoznak minden óvodással.
Nemcsak Budapesten, hanem az agglomerációban is több helyen működik nemzetközi vagy „két tannyelvű” óvoda – többek között Telkiben és Budaörsön is. Utóbbi, a Little Stars Angol-Magyar Nemzetközi Óvoda ráadásul „ökoóvoda”, ahol a társalgási nyelv az angol, de minden nap tartanak egy-másfél órás magyar foglalkozást is, a gyerekek ekkor ismerhetik meg a magyar dalokat, mondókákat, népmeséket, „az udvari játékidő keretében a gyerekeknek lehetőséget biztosítunk saját anyanyelvük használatára”. Az ötéveseknek magyar iskola-előkészítő foglalkozásokat indítanak, de igazodnak a brit és az amerikai oktatási követelményekhez is – írják oldalukon -, így a gyerekek nemzetközi vagy két tannyelvű iskolába is felvételizhetnek. Az egész napos ellátásért a szülőknek 162 ezer forintot kell fizetniük.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).