A szülői értekezletekre védettségi igazolvány nélkül is be lehet menni

Vannak olyan iskolák, ahol már szeptember elején kötelezővé tették a maszkot, de van olyan intézmény is, ahol ennél is szigorúbbak a szabályok: a védettségit is elkérik.

  • Csik Veronika

Ahogy korábban az Eduline megírta, van, ahol az épületbe érkező szülőktől védettségi igazolványt kérnek, máshol a diákokon és a tanárokon, ott dolgozókon kívül senki nem léphet be az iskolába, legfeljebb előzetes engedéllyel. Máshol kötelező a maszkviselés a folyosókon, a büfében, a lépcsőházban, egyedül az osztályteremben nem kell eltakarni az orrot és a szájat.

De "milyen iskolákban szükséges a védettségi igazolás?" - tette fel a kérdést Ander Balázs jobbikos országgyűlési képviselő. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár szerint

a szülői értekezleten való részvételhez nem szükséges a védettségi igazolás.

Majd hozzátette: "a kormány célja az, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban tudjanak működni, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb". Rétvári Bence válaszában arra is kitért, a a sikeres védekezésnek köszönhetően személyes oktatással indult a tanév, a kormány pedig mindent megteszt, hogy az iskolák ne alakuljanak át járványgóccá.

A minisztérium központilag nem tette kötelezővé a maszkviselést, nem kötelező védőtávolság betartása, sőt reggeli lázmérés sincs.

Oltás van online oktatás nincs

Most általános tilalom van

- mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten a Kormányinfón az online oktatásról, újságírói kérdésre válaszolva. A kormány nem tervezi az online átállást, azt szeretnék, ha az "iskolák is működnének". Hozzátette, ha a járványügyi helyzet romlik, a kormánynak van lehetősége elrendelni az újabb digitális átállást központilag, hogy ne kelljen egyéni intézkedéseket megfogalmazni.

A kérdés az után merült fel, hogy az iskoláknak megtiltották, hogy digitális munkarendre álljanak át azokban az osztályokban, ahol a diákok számára már elérhető a védőoltás.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.