Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Kötelező a maszkviselés a folyosókon, a büfében, a lépcsőházban, egyedül az osztályteremben nem kell eltakarni az orrot és a szájat – több középiskolában ilyen járványügyi szabállyal indult az új tanév. Van, ahol az épületbe érkező szülőktől védettségi igazolványt kérnek, máshol a diákokon és a tanárokon, ott dolgozókon kívül senki nem léphet be az iskolába, legfeljebb előzetes engedéllyel. Változatos előírásokat találtunk a közép- és általános iskolák oldalán, némelyik jóval szigorúbb, mint a minisztériumi ajánlás.
A tanév kezdete óta kötelező maszkot viselni a folyosókon, az átriumban, az előadótermek előtereiben, vagyis az osztálytermeken kívül gyakorlatilag az összes helyiségben – ez a szabály a IX. kerületi Leövey Klára Gimnáziumban. „A naponkénti járványügyi helyzet függvényében mindenki maga mérlegelje a szájat és orrot eltakaró maszk folyamatos viselését, de ezt az iskolavezetés a 4. hullám emelkedő tendenciája miatt nyomatékosan ajánlja” – olvasható a gimnázium járványügyi előírásában, amely azt is leszögezi, hogy szülők csak akkor léphetnek be az épületbe, ha a portásnak bemutatják védettségi igazolványukat.
A tantermek ablakait próbálják folyamatosan nyitva tartani, és ez valószínűleg akkor sem fog változni, ha csökkenni kezd a hőmérséklet, a dokumentumban ugyanis arra kérik a diákokat és a tanárokat, hogy készüljenek meleg ruhákkal. A tornacsarnokban is folyamatosan szellőztetnek, és ha jó az idő, a foglalkozások egy részét a szabadban tartják. A testnevelésórákat úgy szervezik, hogy azok később kezdődjenek és korábban érjenek véget, így az öltözőkben sem alakul ki tumultus.
Ezzel a IX. kerületi gimnázium jóval szigorúbb szabályokat hozott, mint amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma javasolt az intézményeknek. Kásler Miklós tárcavezető még augusztus 25-én írt levelet az igazgatóknak, ebben az állt, hogy a maszk viselése nem kötelező az iskolákban, de megtiltani sem szabad, reggelente nem kell mérni a diákok testhőmérsékletét, sőt a miniszter feloldotta azt az előírást is, amely alapján az osztálytermekben eddig távolabb helyezték el a padokat (már ahol volt ehhez elegendő hely). Ettől függetlenül az intézmények dönthetnek úgy, hogy több teremben „osztják szét” a diákokat, és úgy szervezik az ebédelést és a testnevelésórákat, hogy ne legyen nagyobb csoportosulás.
Több középiskolában kötelező a maszk vagy a lázmérés
A IX. kerületi gimnáziuméhoz hasonlóak az előírások a székesfehérvári Széchenyi István Műszaki Technikumban is, ahol a szünetekben az összes diáknak fel kell vennie a maszkot, a sál vagy a kendő nem elegendő. Az intézmény reggelente egyébként továbbra is méri a tanulók testhőmérsékletét, az épületbe lépéskor kötelező a kézfertőtlenítés, az órákon „a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése erősen ajánlott” – olvasható a járványügyi tájékoztatóban, amely arra is kitér, hogy az épület ajtókilincseit és a mosdókat tanítási napokon legalább óránként fertőtleníteni kell. A szintén székesfehérvári Jáky József Technikumban is kötelező a közösségi terekben maszkot viselni, de az osztályteremben le lehet venni.

Duda Ernő szegei virológus professzor pont ezt a szabályozást tartja célszerűnek, korábban úgy nyilatkozott, a maszkviselés a szünetekben és a tanítás utáni időszakban lenne leginkább indokolt, a vírus ugyanis épp akkor tud cseppfertőzéssel terjedni, ha a gyerekek a szünetekben hangosan beszélnek, kiabálnak. Minél hangosabban beszél ugyanis valaki, annál magasabb a fertőzés esélye.
Van, ahol bemehetnek a szülők. Van, ahol nem
Nem egységesek a szabályok abban sem, hogy az iskola épületébe beléphetnek-e a szülők, és kell-e maszkot viselniük – emiatt elég vegyes a kép, már ami a tanév eleji szülői értekezleteket illeti. Van, ahol csak a kezdő évfolyamokba járók szüleinek tartottak személyes tájékoztatót, a többi évfolyamon online szülőit szerveztek, máshol az összes tanév eleji értekezletet a Zoomon vagy más felületen tartották meg.
A székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium diákjainak és tanárainak például nem kell maszkot hordaniuk, de a szülői értekezleten már kötelezővé tették az orr és a száj eltakarását. Ugyanez a szabály a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban, ahol szintén csak azok a szülők vehetnek részt a közös megbeszéléseken, akik felveszik a maszkot. A debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában a védettség dönt: azoknak a felnőtteknek (a szülők mellett közéjük tartoznak az iskolai dolgozók és a gyakorlatukat töltő hallgatók is) kell maszkot viselniük, akiknek nincs védettségi igazolványuk. Az intézménybe a szülők egyébként is csak előzetes engedéllyel léphetnek be.

A debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum épületében csak az ott tanulók és dolgozók tartózkodhatnak, a szülőknek online vagy telefonos ügyintézést javasolnak, ha pedig mégis be kell menniük az iskolába, előzetesen időpontot kell egyeztetniük. A lépcsőházakat, a mosdókat, az öltözőket és a kilincseket itt is folyamatosan fertőtlenítik, a folyosókon és a lépcsőházban pedig – olvasható a tájékoztatóban – „közlekedés a menetirány szerinti jobb oldalon, a lehető legnagyobb távolság megtartása mellett történik”, a főépület lépcsőházában az egyik lépcsőt például csak a lefelé, a másikat csak a felfelé tartók használhatják.
Osztályok karanténban
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, „jelenleg nincs arra mutató adat, hogy a gyerekek között az iskolakezdéssel megemelkedett volna a megbetegedések száma”. Optimista nyilatkozatot tett nemrég Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is. Szerinte egyértelmű siker, hogy úgy tudták a jelenléti oktatást beindítani, hogy "az lényegében és érdemben mindenhol zökkenőmentesen el tudott indulni”. Maruzsa Zoltán a járvány miatt elképzelhetők egyedi intézkedések egyes intézményekben, de
a magas szintű országos átoltottság miatt egyelőre nem készül a kormány rendszerszintű digitális átállásra.
Egyelőre valóban csak néhány iskolából érkeztek olyan hírek, hogy karanténba került egy-egy osztály. A délmagyar.hu kedden írt arról, hogy két szegedi iskolában találtak egy-egy koronavírus-fertőzött diákot, az osztálytársaikat hazaküldték. Az egyik hódmezővásárhelyi iskolában múlt héten betegedett meg egy tizedikes tanuló, az ő osztályából a lap szerint eddig mindössze hat-hét diák oltatta be magát.
A nyári diákoknak szervezett, négynapos oltási akcióban 48 ezer regisztráló közül egyébként majdnem 47 ezer diák kapta meg a vakcinát. Mostanra összesen 255 ezer 12 és 17 év közötti tanuló oltatta be magát - közölte nemrég a járványügyi adatokról beszámoló kormányzati oldal. A 18-19 évesek 60 százaléka, 121 ezren számítanak védettnek.
A köznevelési államtitkár már július elején arról beszélt, hogy a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok körében 90 százalékos az átoltottság, „egész tantestületek megfertőződésétől tehát nem kell tartanunk”.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).