Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Sok iskola szeretne csatlakozni a programhoz, azonban az emberhiány miatt nem mindenki tud - nemcsak pedagógusokból, lassan már iskolaőrökből is hiány van.
Az idei tanévkezdéstől szeptember 19-éig összesen 16 esetben intézkedtek az iskolaőrök, ezek közül négy esetben került sor testi kényszer alkalmazására - közölte a Népszavával az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK). Azt írták, hogy négy esetben indult büntetőeljárás, két alkalommal garázdaság, egy-egy alkalommal pedig lopás és kábítószer birtoklása miatt. Szabálysértési eljárást egy alkalommal indítottak, szintén garázdaság miatt.
A tavalyi tanévben összesen 335 esetben kellett intézkedniük az iskolaőröknek, ebben az időszakban testi kényszert 23 esetben, bilincset két alkalommal, rendőrbotot pedig egy alkalommal használtak. A lap azt is megtudta, hogy az előző tanévben összesen 88 eljárást indított a rendőrség, melyből büntetőeljárás 57 esetben, míg szabálysértési eljárás 31 alkalommal indult.
Szeptember 21-ei adatok szerint jelenleg 489 intézmény vesz részt az iskolaőri programban, a területi szervek állományában pedig összesen 495 képzett iskolaőr van. Az ORFK hozzátette: az adott napon szolgálatban lévő iskolaőrök száma változó. A korábbi és a jelenlegi adatokból az látszik, hogy egyre több intézmény tart igényt iskolaőrre, ám "hadra fogható" ember egyre kevesebb van - írja a lap.
A hiánnyal kapcsolatban az ORFK azt írta, a programba kerülő intézmények száma korlátozott, a maximális felső határ 500, ami megyei szinten került elosztásra. Így a rendőrség tájékoztatása szerint a legtöbb esetben csak a kilépő intézmények helyére van lehetőség új iskolák beléptetésére.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).