Egy hét után 122 iskolában van karantén Bécsben

A tanév első hetében 270 tanulót és 39 pedagógust szűrtek ki igazoltan koronavírus-fertőzöttnek az osztrák főváros iskoláiban.

  • Csík V

„A bécsi oktatási intézményekben pontosan úgy alakulnak a fertőzésszámok, mint ahogyan az várható volt” – idézi Christoph Wiederkehr alpolgármestert és oktatási tanácsnokot a hvg.hu.

Az oldal szerint szeptember 2. és 9. között a bécsi oktatási intézményekben kötelezően előírt koronavírus-tesztek 270 diáknál és 39 pedagógusnál mutatták ki a fertőzést. Az óvodákban 19 gyereket és 45 óvópedagógust szűrtek ki.

Ez azt jelenti, hogy Bécsben már 122 intézményben került legalább egy osztály két hétre karanténba,

és 21 óvodában is be kellett zárni csoportokat. Két óvodát pedig egy az egyben bezártak koronavírus-fertőzöttek miatt. Az országban nagyon szigorúak a szabályok: tíz év alattiak esetében az egész osztály tíz napra karanténba kerül, ha bármelyik gyerek tesztje pozitív lesz, és csak ezt követően térhetnek vissza – negatív teszt birtokában – az iskolába.

Eközben Koszovóban szeptember végére tolták az iskolakezdést, az osztrák iskolákban rendszeresen tesztelik a diákokat, és a maszkviselés a tanórákon is kötelező. A szerb diákok is maszkban tanulnak, Horvátországban csak ötödik osztálytól kell maszkot hordani a diákoknak, és csak ott, ahol nem lehet betartani a 1,5 méteres távolságot. A közös helyiségekben ugyanakkor viselni kell.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.