Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ausztriában a tanév első hetében folyamatosan tesztelik majd a diákokat és a tanárokat, akiknek kötelező lesz maszkot viselniük. Franciaországban több ezer oltópontot nyitnak az iskolákban, az Egyesült Államokban eltérő szabályok mellett kezdik az oktatást az intézmények – van, ahol hetente kétszer végeznek majd PCR-teszteket, máshol a maszkviselésről is a szülők döntenek. Különböző forgatókönyvekkel készülnek az országok a tanévkezdésre és a koronavírus-járvány negyedik hullámára.
Franciaországban - ahol ebben a hónapban több mint 300 ezer új koronavírus-fertőzöttet találtak - kötelező lesz maszkot viselni az iskolákban. A főbb szabályok már megvannak: a be nem oltott 12-17 éveseknek otthon kell maradniuk, ha kontaktszemélyek, ebben az esetben hét napig csak online vehetnek részt a foglalkozásokon. A beoltottak ugyanakkor úgy is bejárhatnak az iskolába, ha kiderül, hogy kapcsolatba kerültek egy koronavírus-fertőzöttel.
Elég egy beteg, és azonnal hazaküldik az osztályokat. Az oltottsági adatok feltornázása érdekében szeptembertől hat-hétezer oltóhely nyílik majd iskolákban vagy azok közvetlen környezetében, az aktuális járványügyi helyzetet pedig zöld, citromsárga, narancssárga és piros színnel értékelik majd – a legkedvezőbb, zöld esetben már nem lesz kötelező a maszkviselés. Az oktatásügyi miniszter nem számít arra, hogy a szeptemberi iskolakezdés idején zöld utat kapnak majd a könnyítések, hozzátette ugyanakkor, hogy a tanárok átoltottsága már júliusban 80 százalék feletti volt, ami megnyugtató adat.
Olaszország: előzetes regisztráció nélkül oltják a 11-18 éveseket
Olaszországban naponta 5-6000 új fertőzöttet regisztrálnak, ezért a közelgő tanévkezdés miatt a napokban a 11-18 év közötti diákok beoltására koncentrálnak, ők előzetes regisztráció nélkül juthatnak hozzá a vakcinához. Érthető: csupán 40 százalékuk kapta meg az első, és alig 23 százalékuk mindkét adag vakcinát. Az oltások felpörgetése mellett szeptembertől is szigorítanak a védekezésen: az egyetemisták és oktatóik csak védettségi igazolással léphetnek be a felsőoktatási intézményekbe.
Míg Németország - ahol 3-4000 új beteget regisztrálnak naponta - egyes szövetségi államaiban a szeptemberbe is belelóg a nyári szünet, addig más tartományokban már megkezdődött az oktatás. Az ország szakértői bíznak abban, hogy a negyedik hullám ellenére nem kerül sor újabb iskolabezárásokra. A védelmi intézkedések ugyanakkor tartományonként különböznek: Mecklenburg-Vorpommernben – ahol a diákok már augusztus 2-a óta iskolába járnak – hetente két alkalommal tesztelik a tanárokat és a tanulókat, maszkot viszont augusztus 16-tól nem kötelező viselniük. Berlinben augusztus 9-én, jelenléti oktatással kezdődött meg az új tanév, és a rendszeres tesztelések itt sem maradnak el: az iskolák dolgozóit az első hetekben heti kétszer, a diákokat pedig háromszor tesztelik. Maszkot csak tanév első két hetében, zárt térben kötelező viselni.
A brit diákok szülői beleegyezés nélkül is kérhetik az oltást
Az Egyesült Királyságban augusztus 23-ig tervezik befejezni a 16-17 évesek oltását, akik akár szülői beleegyezés nélkül is kérhetik a vakcinát. Az egészségügyi tárca szerint augusztus 23-tól kezdve két hét áll rendelkezésre, hogy kialakuljon az immunitás az új tanév megkezdése előtt. A 12-15 éves korosztály tömeges oltása ugyanakkor még nem kezdődött el, eddig csak azokat oltották be, akikre valamilyen betegség vagy szüleik egészségügyi állapota miatt veszélyesebb lehet a vírus. Az oktatási szakszervezet úgy fogalmaz, a 16-17 évesek oltása csökkenti a szeptemberi iskolakezdés egészégügyi kockázatát, a védelmi intézkedéseknek ugyanakkor továbbra is életben kell maradniuk.

Ausztriában az iskolák hagyományos tanévkezdésre készülnek, ugyanakkor szigorú szabályokra kell számítani. A kötelező maszkviselés mellett az iskola első két hetében rendszeres PCR-tesztekkel szűrik majd a diákokat - ezzel szeretnék megelőzni, hogy a külföldi nyaralásból hazatérők bevigyék a vírust az intézményekbe. Az ezt következő hetekben már csak azokat tesztelik majd heti három alkalommal, akik még nem kapták meg a vakcinát. A nyári táborokban bevetett oltóbuszok szeptembertől is folytatják a munkát, az intézményekbe látogatnak majd. A tanév első két hétben a tantermeken kívül kötelező lesz a maszkviselés, később azonban csak akkor, ha a járványügyi helyzet rosszul alakul.
Ukrajna: nem mindegy, hány tanár kapta meg az oltást
Ukrajnában bizakodva várják a tanévkezdést, az oktatási miniszter nyilatkozata szerint a tanítás minden iskolában a szokásos módon kezdődhet meg, ha a járványadatok nem romlanak drasztikusan szeptemberig. Csak azokban a régiókban kell áttérni táv- vagy vegyes formátumú oktatásra, amelyek a koronavírus szempontjából súlyosabb besorolásba kerülnek.
A kormány rendelete értelmében azokban az iskolákban, ahol a pedagógusoknak legalább a nyolcvan százaléka megkapta a védőoltást, akkor is a szokásos módon folyhat a tanítás, ha az adott régió a legsúlyosabb, vörös besorolásba kerül. Az országban az elmúlt hét alatt, azaz augusztus 9-15. között 922 ezer oltást adtak be az országban, ami új rekordnak számít.
Más-más szabályok az amerikai iskolákban
Az Egyesült Államokban szintén jelenléti oktatásra készülnek, sőt néhány államban már meg is kezdődött az új tanév. A maszkviselés kérdéséről az államok önállóan döntenek, egyes helyeken – például New Yorkban – egyértelműen kötelezővé tették, míg más államokban – például Floridában – a szülők döntenek arról, visel-e a gyermekük maszkot az iskolában. Több oktatási kerületben arra is adott a lehetőség a szülők számára, hogy otthon tartsák gyermekeiket, akik online formában kezdhetik meg a tanévet. Az egyéb védelmi intézkedések is változatosak, Los Angelesben például hetente tesztelik majd az iskolai dolgozókat és a diákokat is, függetlenül attól, hogy beoltatták-e már magukat.
A tanév nem mindenhol indult problémamentesen: Georgiában például alig néhány nappal az iskolakezdés után már négy oktatási kerületben is online oktatásra kellett visszaállni, kiugróan magas lett ugyanis a fertőzöttek aránya a diákok és az iskolai dolgozók körében – számol be a US News.
| Mi lesz itthon? |
| Június közepe óta a 12-15 évesek is megkaphatják a koronavírus elleni oltást, néhány nappal ezelőtt György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek azt mondta, eddig 200 ezer 12-17 évest regisztráltak a szülők, nyolcvan százalékuk meg is kapta a vakcinát. Augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án külön oltási kampány lesz, az iskolákban oltják majd be a diákokat. A koronavírussal foglalkozó kormányzati oldal külön felhívja a figyelmet arra, hogy a 12 évnél fiatalabbak továbbra sem oltják be, regisztrációjukat sem fogadják el – Izraelben azonban már elkezdték az 5 évesnél nagyobb gyerekek oltását, igaz, a vakcinát csak azok kaphatják meg, akiknél fennáll a veszélye, hogy túlsúly, tüdő-, szív- vagy más betegség miatt komoly tünetek jelentkeznének náluk, ha megfertőződnének. Szakemberek attól tartanak, hogy itthon a negyedik hullámot éppen az iskolakezdés fogja berobbantani. Tóth Sándor kutató virológus a Pénzcentrumnak azt mondta, félő, hogy a delta variáns elterjedése és a tanév elindulása pont egybeesik majd. A delta variáns az eddigi eredmények szerint a gyerekeknél általában nem okoz súlyos tüneteket, de a 12 éven aluli oltatlanok könnyen terjeszthetik a vírust, ezért oda kell figyelni az iskolai közösségekre.A maszkviselésről megoszlanak a vélemények – Tóth Sándor szerint „nagy gond lesz az iskolakezdéssel”, ha a maszkviselés nem tér vissza, Duda Ernő virológus professzor szerint azonban a maszkviselés inkább a szünetekben és a tanítás utáni időszakban lenne indokolt. Hozzátette azt is: ameddig az időjárás engedi, nyitva kell tartani az ablakokat az iskolákban. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).