Nagy kérdések az új tanév előtt: meddig használhatjátok a régi diákigazolványotokat?

Hamarosan itt az új tanév, mutatjuk, hogy meddig, és pontosan melyik matricákkal érvényesített igazolványokkal használhatjátok ki a diákkedvezményeket.

  • Csik Veronika

Sokan kérdeztétek tőlünk, hogy akkor most be kell-e mennetek az egyetemre matricáért vagy használhatjátok még a régebben érvényesített kártyákat is.

Korábban megkérdeztük az Oktatási Hivatalt, és a jelenlegi állás szerint a veszélyhelyzet megszűnését követően 60 napig fogadják majd el a diákigazolványokat, vagyis várhatóan egészen november közepéig utazhattok kedvezményesen.

Egyetemi diákigazolványotok lesz?

Alapvetően minden középiskolai matrica október 31-ig érvényes, így akkor is használhatjátok őket, ha esetleg nem tanultok tovább. Ha viszont az őszi félévet már az egyetemen kezditek, akkor érdemes mindél előbb megrendelni az új kártyát, ugyanis pár hét biztosan kell ahhoz, hogy elkészüljenek. Nem tudjátok, hogyan kezdjetek hozzá? Ebben a cikkünkben lépésről lépésre vezetünk benneteket a diákigazolvány-igénylésen.

Pontosan melyik lejárt matricákat fogadják el?

Az általános és középiskolásoknak a 2019/2020-as és 2020/2021-es tanév matricáját, a felsőoktatásban pedig a 2019/2020-as tanév első és második féléves matricáját, illetve a 2020/2021-es tanév első és második féléves matricáját is használhatjátok.

Akkor is élhettek a diákigazolványok adta lehetőségekkel, ha már befejeztétek az iskolát és nem tanultatok tovább - tehát a jogviszonyotok a 2019/2020-as vagy a 2020/2021-es tanévben lezárult -, viszont rendelkeztek arra az időszakra érvényes diákigazolvánnyal.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.