760 forint: ennyit keres óránként egy tanár egy II. kerületi nyári táborban

Őrsi Gergely polgármester a 24.hu-nak azt mondta, már egyeztetnek a bérezés rendezéséről.

  • Eduline

Napi bruttó 8 ezer forinttal „csábítják” a tanárokat, 6 ezer forinttal pedig a pedagógus hallgatókat egy II. kerületi nyári táborba - írja a 24.hu, amely szerint a hirdetés több tanári csoportban is felzúdulást keltett, miután a reggel 9 és délután 4 óra közötti gyermekfelügyeletért nettó 5320 forintot, azaz óránként 760 forintot kap, aki elvállalja a munkát.

Mivel a nyári táboroztatás az önkormányzatok kötelező feladata, így a tanárok fizetését is az önkormányzatok vagy azok nonprofit cégei fizetik ilyenkor. Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere a lapnak elmondta, amikor értesült a bruttó 8 ezer forintos napi bérről, megkérte a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.-t, hogy rendezzék ezt a helyzetet, és tárgyaljanak a tanárokkal a bérekről. A tárgyalás jelenleg is zajlik.

Bár a 8 ezer forintos napi fizetés valóban alacsony, az átlagbérek sem sokkal magasabbak a nyári táborok esetében. Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint ugyanis a nyári táboroztatásért nagyon kevés helyen fizetnek többet a bruttó 1500 forintos órabérnél a tanároknak. Pedig, mondta, most is nagy szükség van a táborokra és a tanárokra is, mivel az elmúlt másfél éves időszakban sok szülő szabadsága elfogyott, így nem tudják hol elhelyezni a gyerekeket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.