Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Annak ellenére, hogy a június már főleg a nyári szünetig tartó visszaszámlálásról szól, fontos dátumokból ebben a hónapban sem lesz hiány. Mutatjuk őket.
Szóbeli érettségik
Bár alapvetően idén sincsenek szóbeli érettségik, van néhány kivételes eset, amikor megtartják ezeket a vizsgákat. Az emelt szintű feleletekre június 3. és 10. között, a középszintűekre pedig június 14. és 25. között kerül sor.
Ó, IÓ, CIÓ, ÁCIÓ... VAKÁCIÓ
Hónap közepén - pontosan június 16-án - eljön az a nap, amit a diákok minden évben a legjobban várnak: a nyári szünet első napja. Ez tehát azt jelenti, hogy a 2020/2021-es tanév utolsó tanítási napja június 15. (kedd).
Középiskolai beiratkozás
Június 22-én megkezdődnek a középiskolai beiratkozások is. Ezeket az intézményeknek június 24-ig kell lebonyolítaniuk.
Felvételi
Ha a dokumentumok feldolgozásakor kiderül, hogy a jelentkezésetekben valamilyen hiányosság van, június 24-ig felszólítást kaptok a hiánypótlásról a jelentkezéskor megadott e-mail címetekre. Fontos azonban tudnotok, hogy nem mindenki kap figyelmeztetést. Arról, hogy ez milyen esetekben fordulhat elő, itt írtunk korábban.
A felvételi szempontjából a június 28. is fontos dátum: eddig küldik ki a jelentkezésről szóló általános tájékoztatást.
Vizsgák
Ez a hónap az egyetemi vizsgaidőszakról is szól. A hallgatók döntő többsége júniusban lezárja a tavaszi szemesztert. Arról, hogy a fővárosi intézményekben pontosan mettől meddig tartanak a számonkérések, itt írunk korábban. A nagyobb vidéki egyetemek dátumait pedig itt gyűjtöttük össze.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).