Közel 183 ezer hatodik- és nyolcadikos vizsgázik ma: most tartják az idegen nyelvi méréseket

A francia nyelvből és a filozófiából érettségizők mellett közel 183 ezer általános iskolás diák számára is nagy nap a mai, ugyanis szerdán tartják az idegen nyelvi méréseket. Ez minden diákot érint, aki első idegen nyelvként angolt vagy németet tanul és 6. vagy 8. osztályos.

  • Eduline/MTI

A hatodik alkalommal megszervezett mérés azt vizsgálja, hogy a tanulók nyelvtudása az első tanult idegen nyelvből megfelel-e a tantervi követelményekben a KER (közös európai referenciakeret) szerint előírt szinteknek. A 6. osztályosok A1-es, a 8. osztályosok pedig A2-es szintű feladatlapot kapnak. A feladatsorok két részből állnak (hallott és olvasott szöveg értése), a kitöltésükre kétszer 30 perc áll rendelkezésre.

Az Oktatási Hivatal (OH) adatai szerint a 6. évfolyamon angol nyelvből mintegy 67 400, német nyelvből több mint 21 000, a 8. évfolyamon angol nyelvből csaknem 71 000, német nyelvből közel 23 600 tanuló vesz részt a mérésben.

Az eredményeket az érintett általános iskolák az OH által kiadott javítókulcsok alapján értékelik. Az elvégzett vizsgálatok tanulói és intézményi adatait az iskoláknak - idegen nyelvenként és évfolyamonként - június 11-ig kell közzétenniük a honlapjukon, illetve a megszokott kommunikációs csatornájukon, valamint elküldeniük az OH-nak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.