PSZ: Sok osztályban iskolapszichológusi segítségre lenne szükség

A Pedagógusok Szakszervezete szerint, iskolapszichológus kellene minden intézménybe a járvány okozta traumák miatt.

  • Csik Veronika

Egy hete térhettek vissza a felsősök és a középiskolások az iskolákba, a hosszú kihagyás után azonban először a közösségi élményeket és a közös játékot kell pótolni - vélekedik Balatoni József, azaz Jocó bácsi is.

A harmadik hullám alatt sokakkal történtek olyan dolgok, aminek feldolgozásában szükség lenne akár iskolapszichológusi segítségre is. A PSZ szerint a tanárok már szeptemberben jelezték, hogy több a problémás eset. Totyik Tamás a PSZ alelnöke szerint nincs elegendő szakember, a minisztérium azonban úgy reagált: 2010 óta folyamatosan nő az iskolapszochológusok száma.

Az RTL Híradónak nyilatkozó igazgatók élményekkel kárpótolnák a diákokat, a ballagásokat is mindenképp megtartják, még ha a tervezettnél később is lesz az ünnepség.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.