Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A szakszervezet levélben követeli Orbán Viktor miniszterelnöktől a digitális munkarend fenntartását, valamint annak bevezetését az óvodákban is.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) eredményként értékeli a középiskolák megnyitásának elhalasztását, ám továbbra is követelik valamennyi köznevelési intézmény zárva tartását és a digitális munkarend fenntartását, valamint annak bevezetését az óvodákban is.
Azt is követelik, hogy a kifejezetten erre nyújtott uniós forrásokból adjanak a szülőknek bérkompenzációt, rendeljenek el felmondási tilalmat és támogassák a munkavállalókat, hogy álláshelyeket ne szüntethessenek meg.
Három kérdést is feltettek Orbán Viktornak:
A szakszervezet kihangsúlyozta, hogy a köznevelési intézmények zárvatartása nemcsak a pedagógusok érdeke, hanem össztársadalmi érdek.
Nincs olyan szakember, aki ne hívta volna fel a figyelmet arra, hogy az óvodák, iskolák megnyitása óriási veszélyt jelent a járvány további alakulása szempontjából. Most, amikor az egészségügy az összeomlás határán egyensúlyoz, nem kockáztathatjuk a óvodák és iskolák megnyitásával az egészségügy további terhelését - írták.
A PDSZ érthetetlennek tartja, hogy míg az üzletekben kötelező a maszkviselés és 10 négyzetméterenként csak egy ember tartózkodhat, addig az óvodákban és az iskolákban ennél nagyságrendekkel többen lehetnek egy légtérben, ráadásul nem percekig, hanem akár több órán keresztül. Ezekben az intézményekben pedig még mindig nem kötelező a maszkhasználat.
Arra is kitértek, hogy még mindig nincs hozzávetőleges időpontja sem a gyerekek, a tanulók és a fiatalabb korosztályba tartozó szülők beoltásának, pedig a jelenleg fertőző vírusvariáns a körükben is súlyos megbetegedésekezt okozhat.
A gyermekek és tanulók, valamint hozzátartozóik élete és egészsége számára ezért az intézmények közvetlen és súlyos kockázatot jelentenek. Emiatt álláspontunk szerint a pedagógus a jelenléti oktatásra vonatkozó utasítás végrehajtását köteles megtagadni - olvasható a közleményben.
Az indoklást azzal zárták, hogy bár a köznevelési intézményekben dolgozók oltása folyamatos, a védettség kialakulásához oltástípusonként különböző időpontban beadott második oltás és azt követő legalább két hét szükséges, ami április 19-ig a legtöbb iskolai és óvodai dolgozó esetében nem történik meg.
A PDSZ a fentiek miatt követeli Orbán Viktortól a köznevelési intézmények további zárva tartását mindaddig, amíg az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételei meg nem teremtődnek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.