Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A felsősök és a középiskolások is nyitottak az elképzelésre.
Szlovéniában önkéntes alapon tesztelnék a tanulókat azért, hogy az iskolákat biztonságosan újranyithassák. Az oktatási minisztérium megbízásából készült felmérés alapján az általános iskolások felső tagozatosainak 22 százaléka, a középiskolásoknak 18,5 százaléka érdeklődik a lehetőség iránt.
A pedagógusok szakszervezete támogatja az önkéntes alapú tesztelést, mivel az segíthet a vírus terjedésének lassításában. Azt azonban nem szeretnék, hogy a lebonyolítás felelősségét az iskolákra vagy a tanárokra ruházza át az illetékes tárca.
Janez Pokluka egészségügyi miniszter még a múlt héten bejelentette, hogy 300 ezer úgynevezett non-invazív Covid-19 tesztet rendeltek, amellyel az orrüregből, nem pedig az orr-garatból vett minták alapján mutatható ki a SARS-CoV-2 koronavírus. Így az otthon is biztonságosan elvégezhető szülők, nevelőszülők segítségével, de a nagyobb gyerekek akár maguk is megcsinálhatják a tesztet.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.