Romániában egy hónapos lesz a tavaszi szünet és később kezdődik a vakáció

Hosszabb lesz a tavaszi szünet, rövidebb a tanév és felborul az előre tervezett tanév rendje is a most bevezetett korlátozások miatt.

  • Eduline/MTI

Romániában április 2-ától május 4-éig tart idén a tavaszi szünet a közoktatásban. A záróvizsgákra készülő osztályoknál a tanév szerkezete nem változik - ezt Sorin Cimpeanu oktatási miniszter jelentette be csütörtökön, miután a szülők és diákok képviselőivel, illetve a szakszervezetekkel egyeztetett.

A nyolcadikosok és tizenkettedikesek mind a katolikus, illetve protestáns és az ortodox húsvét utáni héten egy-egy hét vakációra mennek, a közbeeső három héten azonban ők sem járhatnak be az iskolába, ebben az időszakban online folytatják a felkészülést. A többi - a tervezettnél két héttel hosszabb tavaszi szünetre küldött - osztálynak a nyári vakáció a tervezettnél egy héttel később, június 25-én kezdődik. A második félév tehát a legtöbb diáknak egy héttel rövidebb lesz, a kieső órákat nem pótolják be.

Az új, kompromisszumos megoldás szerint már nem kell megváltoztatni a záróvizsgák menetrendjét. A nyolcadikosok országos felmérőjét (amelynek alapján felvételiznek a líceumi osztályokba) június 22-25. között, az érettségi írásbeli vizsgáit pedig június 28. és július 1. között, az eredeti tervek szerint tartják majd. Idén nem lesznek félévi dolgozatok, és kevesebb osztályzat kell majd a lezárásához, a tanév hátralévő részébe is be lehet sűríteni a tananyag leadását és ellenőrzését - vélik.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.