szerző:
Szabó Fruzsina
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Több budapesti kerületben mindössze harminc-negyven óvodás felügyeletét kellett megszervezni a múlt héten, az Eduline által kikért adatok alapján sok helyen a gyerekek mindössze öt százalékát vitték be az ügyeletes óvodákba. Van, ahol hetente tesztelik az intézmények dolgozóit, máshol az alacsony létszám ellenére „járványügyi megfontolásokból” az összes óvodát nyitva tartják.

„Átlagosan 22 gyermeknek biztosítottunk ügyeletet az első héten. Ettől a héttől emelkedni fognak a létszámok, körülbelül 10 fővel, mert az előző héten fertőzöttség miatt az egyik óvodára zárlatot rendeltek el, és oda nem vittek gyermeket. Így ettől a héttől 30-40 fő közötti létszámmal kalkulálunk” – közölte az Eduline-nal a Brunszvik Teréz Budavári Óvodák intézményvezetője, Katinszki Ildikó. Az I. kerületben az összes óvodaépületet megnyitották, vagyis összesesen hét helyen fogadnak gyerekeket.

A II. kerületben három óvoda tart nyitva március 8-a óta, de nincs sok gyerek, a polgármesteri hivatal adatai szerint a múlt héten átlagosan 34 óvodás érkezett reggelente a három intézménybe – a szülőket ugyanis arra kérték, hogy csak a legszükségesebb esetekben vegyék igénybe az óvodai ügyeletet. A III. kerületben két óvodában tartanak ügyeletet, de ha kell, több óvodát is megnyitnak – írta kérdésünkre az önkormányzat, hozzátéve: a gyerekek száma folyamatosan változott, de naponta átlagosan negyven óvodást vittek a szülei a nyitva tartó intézményekbe. Az V. kerületben még kevesebb szülő kért ügyeletet, hétfőn két óvodába összesen nyolc ilyen igény érkezett.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter március 4-én jelentette be, hogy a fertőzöttek és a kórházi ellátásra szorulók számának emelkedése miatt az óvodákat és az általános iskolákat április 7-ig, vagyis a tavaszi szünet végéig bezárják. A köznevelési államtitkár egy nappal később úgy nyilatkozott, hogy ügyelet sem lesz az intézményekben, ugyanis „rövid és hatékony” szünetre van szükség, ám végül mégis módosítottak a szabályokon, az önkormányzatok kérésére mind az óvodák, mind az iskolák szervezhetnek gyermekfelügyeletet.

Sok helyen az összes óvoda nyitva tart

„A helyi operatív törzs és az óvodavezetők munkaközösségének javaslatait is figyelembe véve az önkormányzat által fenntartott mindegyik óvodában igénybe vehető az ügyelet. Az összevont ügyeletet járványvédelmi megfontolásokból elvetette az önkormányzat” – ezt már a kispesti önkormányzat válaszolta kérdésünkre. A többi kerülethez hasonlóan itt sincs sok gyerek az intézményekben, az óvodások körülbelül öt százalékának a napközbeni felügyeletét kellett megoldani a múlt héten.

A XVIII. kerületben sem összevont ügyeletet tartanak, huszonhét épületet tartanak nyitva, minden gyereket abban az intézményben fogadnak, amelyikbe egyébként is jár. A múlt héten 2750 közül 115 óvodás szülei kértek ügyeletet, amelyet a kérelmek beérkezése után szerveznek meg, „elsődlegesen olyan gyermekeknél, ahol mindkét szülő dolgozik, és a munkahelyük nem biztosítja a home office munkavégzést, vagy a járványügyi védekezésben dolgoznak”. Debrecenben is nyitva tartanak az önkormányzati óvodák, amelyekbe „a normál időszakban” körülbelül 6000 gyerek jár. Közülük naponta valamivel több mint 300 gyereknek kértek ügyeleti ellátást a szülők – derül ki a polgármesteri hivatal múlt heti adataiból. A létszám persze naponta változott, de az önkormányzati óvodákba járó gyerekek körülbelül öt százalékáról van szó.

Több kerületben tesztelték az óvónőket

Bár központi döntés nem született azoknak a pedagógusoknak a teszteléséről, akik az ügyeletben lévő gyerekekre vigyáznak, több város és budapesti kerület rendszeresen teszteli a dolgozókat. A II. kerületben múlt szerdán és csütörtökön összesen 154 tesztet végeztek, az óvodai és a bölcsődei dolgozók mellett ugyanis a szociális gondozókat is folyamatosan szűrik – 154 tesztből 6 pozitív lett. A III. kerületben március 10-én kezdték meg a szűrést az ügyeletet ellátó két óvodában, az egyikben 34, a másikban 20 dolgozót teszteltek, de mindenkinek negatív lett a teszteredménye, de Pakson is hetente tesztelik koronavírusra a folyamatosan nyitva tartó bölcsőde, valamint az ügyeletes tagóvodák dolgozóit.

Az általános iskolákban sincs sok diák

Az elmúlt héten naponta 2600-4000 diák járt be az általános iskolákba, ennyi család vette igénybe az iskolai ügyeletet - derül ki azokból a múlt heti adatokból, amelyeket a Klebelsberg Központ juttatott el az Eduline-nak. Ez a diákok összlétszámának 0,4-0,7 százaléka.

Munkáltatói igazolást sehol nem kérnek

Bár az önkormányzatok is arra kérték a szülőket, hogy csak a legszükségesebb esetben vegyék igénybe az ügyeletet, például akkor, ha nem tudnak otthonról dolgozni, vagy részt vesznek a védekezésben, munkáltatói igazolást nem kérnek. „A szülőktől az óvodák nem kérnek munkáltatói igazolást, mivel erről nem rendelkezik a jogszabály. Az óvodavezetők viszont elég jól ismerik a szülőket, így tudják, ki az köztük, akinek az ügyeleti igénye valós és megalapozott” – írta az Eduline kérdésére a debreceni polgármesteri hivatal. A III. kerületi önkormányzat arra is felhívta a figyelmünket, hogy nem is vizsgálhatják, ki miért veszi igénybe az ügyeletet, és nem is utasíthatják vissza őket.

A kispesti önkormányzat viszont arra kéri a szülőket, „nyilatkozzanak, hogy valóban a legszükségesebb esetben, különösen jelenlétet igénylő munkavégzés, járványügyi védekezésben való részvétel esetén kérik az ügyelet”. A budavári óvodák intézményvezetője egyetértene a munkáltatói igazolás bekérésével. „Bár a szülőket tájékoztattuk, hogy kérjük, hogy csak a munkavégzésük/esetleg a járványügyi védekezésben való részvétel miatt vegyék igénybe az óvodát, ennek a kérésnek nem mindenki tett eleget” – írta.

Az általános iskolások szüleinek sem kell igazolást beszerezniük a munkahelyüktől, közvetlenül az iskolaigazgatóktól kérhetik a gyerekeik napközbeni felügyeletét, amelyet az iskolák szerveznek meg kis létszámú csoportokban – közölte múlt héten a Klebelsberg Központ.