Komoly nyomás nehezedik a brit tanárokra az év végi vizsgák miatt

Ez nem is olyan meglepő, hiszen vírushelyzet miatt idén is a tanárok döntenek az év végi vizsgajegyekről Angliában. A helyzet azonban már most fokozódik, így a minisztériumnak is bele kellett szólnia.

  • Eduline

Bár az angol gyerekek nemrég visszatérhettek az iskolákba, ez lesz a második év, amikor a tanárok osztályzatait használják a GCSE és az A-level vizsgák (érettségi és év végi vizsgák) érdemjegyiként. Miután Covid-19 miatt törlték a hagyományos vizsgákat - írja a BBC.

Ez azonban már tavaly sem volt egyszerű menet, sok diák volt ugyanis elégedetlen az osztályzatával vagy a rendszerrel. Egy éve sok középiskolás gondolta úgy, hogy a központi vizsgák nélkül, az egyedi értékelések miatt kiszorulnak a felsőoktatásból. Ezért idén a vizsgák szervezője arra kéri a szülőket ne próbáljanak meg nyomást gyakorolni a tanárokra és bízzanak az ítélőképességükben, amikor az iskolák nyáron a vizsgák értékeléséről döntenek. Bár év végi vizsgákról van szó, már most kérik a szülőket, hogy ne hozzák "kényelmetlen" helyzetbe a tanárokat az osztályzások miatt.

Felröppentek olyan hírek is, hogy az elhalasztások után már nem is lesznek már hagyományos vizsgák a jövőben, ezt azonban Nick Gibb, oktatási miniszter visszautasította és azt mondta, a vizsgákat a következő években megtartják.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.