Holnaptól két hétre online oktatásra áll át a teljes Lauder

Az iskola az Oktatási Hivatallal egyeztetve hozta meg a döntést, Horányi Gábor, az iskola igazgatója ma küldött emailt erről a szülőknek.

  • Eduline

Az Eduline úgy tudja, hogy a budapesti Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola igazgatója levélben értesítette a szülőket, diákokat arról, hogy az intézmény úgy döntött, digitális oktatásra állnak át, miután az Oktatási Hivatalnál is kérték ennek elrendelését.

Az iskola holnaptól, a megnövekedett ferőzésszám miatt 10 napra teljesen átáll az online tanításra. Az OH-tól kapott engedély értelmében március 12-ig nem tartanak személyes órákat.

Remélik, hamarosan azonban újra kinyithat majd az iskola és a húsvét előtti két hétben legalább az óvodásokat és az elemi iskolásokat vissza lehet majd engedni a tantermekbe, illetve folytathatják a középiskolás osztályok kiscsoportos, személyes felkészítését is. A fejleményekről folyamatosan tájékoztatják majd a szülőket és folyamatosan elemzik a helyzetet is - ígéri az iskola igazgatója.  

Vajon lesznek-e központi iskolazárások is? Egy interjúban az iskolabezárásokról vagy az előrehozott tavaszi szünetről beszélt Kásler Miklós az Emmi tárcavezetője is. Szerinte ugyanis a beoltottak száma több hét múlva éri el azt a szintet, ami megfékezhetné a felfutást, addig szükség lehet szigorításokra is a tárcavezető szerint.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.