Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Már a negyvenhez közelít a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunyt pedagógusok száma az országban – közölte az Eduline-nal a Pedagógusok Szakszervezete, amelynek alelnöke szerint ahhoz, hogy az iskolák a következő hetekben ne váljanak a járvány gócpontjaivá, sokkal gyorsabban kellene reagálni az első fertőzöttek megjelenésére. Cikkünkben az Emberi Erőforrások Minisztériumának kérésére helyreigazítást közlünk.
„Romániában már szerdán megkezdődött a pedagógusok oltása, az oltócsapatok kimennek az iskolákba, a dolgozók ott kapják meg a vakcinát” – mondja Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, utalva arra, hogy számos más országgal ellentétben itthon a pedagógusok nem kerültek az elsőbbséget élvező csoportok közé a koronavírus elleni oltási kampányban.
Pedig korábban több szervezet, például az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF is kiemelte, hogy a tanároknak, tanítóknak, óvónőknek elsőbbséget kellene kapniuk a Covid-19 elleni védőoltás beadásánál: amint lezajlik az egészségügyi dolgozók és a lakosság magas kockázatú csoportjainak az oltása, meg kellene kapniuk a vakcinát. A szervezet ugyanis úgy látja, a koronavírus-járvány világszerte nagy pusztítást végzett a gyerekek oktatásában – más országokkal ellentétben itthon ugyan az általános iskolák nyitva tartanak, a középiskolások azonban hónapok óta otthon tanulnak –, a pedagógusok oltása pedig a döntő lépés ahhoz, hogy az „oktatás ügye ismét a helyes pályára kerüljön”. Nem véletlen, hogy számos ország – Románián kívül például Szlovákia, Németország és az Egyesült Államok is – előre sorolta az oltási tervben az iskolai dolgozókat.
A járvány harmadik hulláma ráadásul az oktatási intézményeket is elérte, a 444-hez kedden eljuttatott minisztériumi adatok szerint 159 óvodában van rendkívüli szünet, és 250 iskolában rendeltek el digitális oktatást, jellemzően egy-egy osztályban, de van, ahol az egész intézmény bezárt. A hvg.hu hétfőn írta meg, hogy a XIII. kerületi Gárdonyi Géza Általános Iskolában tíz napra digitális oktatást rendeltek el, miután hatvanöt diák kontaktszemélyként karanténba került. A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskolában korábban két osztály került karanténba, egy napja azonban mind a nyolc évfolyam digitális munkarendre állt át. Balassagyarmaton két óvodában is be kellett zárni csoportokat a fertőzés miatt, a város hat iskolájában is több osztály van karanténban, de a helyi zeneiskolában is tudnak már koronavírusos pedagógusról, ezért a polgármester azt kérte a szülőktől, ha meg tudják oldani, egy-két hétig tartsák otthon a gyerekeket.
A krónikus beteg tanárok is dolgoznak
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) nincs pontos információja arról, hogy a koronavírus-járvány kirobbanása óta hány iskolai dolgozó fertőződött meg – bár kérték, egyelőre nem kapták meg az adatokat a Klebelsberg Központtól. A fertőzés szövődményeiben elhunyt pedagógusok száma azonban – emelte ki a PSZ alelnöke – a negyvenhez közelít, van olyan iskola, ahol két dolgozó is elhunyt.
Úgy tudják, az elhunyt pedagógusok 90 százaléka krónikus beteg volt. „Már hónapokkal ezelőtt azt javasoltuk, hogy a krónikus betegeket vonják ki az oktatásból, ők online kapcsolódjanak be a tanításba, de a minisztérium válasza az volt, hogy ha ez mindenhol megvalósulna, az iskolák 20 százaléka működésképtelenné válna, mert kevesebb pedagógus maradna, mint ahány osztály van” – mondja Totyik Tamás.
Tiltás nincs, vagyis, ha egy iskola meg tudja oldani, „felmentheti” a bejárás alól a krónikus beteg tanárokat, tanítókat – de ezt az egyébként is pedagógushiánnyal küzdő intézmények közül kevés helyen tudják megtenni. „Ezért kértük azt, hogy a pedagógusképzések végzős, felkészült hallgatói kezdjék hamarabb a tanítási gyakorlatukat, és persze kapjanak ezért fizetést. Ők helyettesíthetnék a krónikus beteg tanárokat, tanítókat, akik pedig online tudnák segíteni őket szakmailag” – mondja a PSZ alelnöke. A szakszervezet két egyetemen végzett felmérést arról, szívesen részt vennének-e a hallgatók az iskolai munkában, az eredmények pedig azt mutatják, hogy tízből kilenc egyetemista szívesen bekapcsolódna a tanításba.
Miért nem dönthet az iskolaigazgató?
„Hallottunk olyan iskoláról, ahol még a takarítónőt is beküldték órára a gyerekekre vigyázni, mert annyian betegedtek meg, hogy már nem volt elegendő pedagógus, a Népegészségügyi Központ mégsem rendelte el a digitális oktatást” – mondja Totyik Tamás, aki szerint ahhoz, hogy az iskolák ne váljanak a járvány gócpontjaivá a harmadik hullámban, sokkal gyorsabban kellene reagálni az első fertőzöttek megjelenésére. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis az iskolaigazgatók nem rendelhetnek el digitális oktatási rendet – még akkor sem, ha már több osztályban és a tantestületben is magas a fertőzöttek száma. Először a tankerületet kell értesíteniük, a digitális átállásról pedig a Népegészségügyi Központ hoz döntést az Oktatási Hivatallal együtt.
„Ha a koronavírus terjedését meg akarjuk akadályozni, azonnal be kell zárni azt az iskolát, ahol megjelenik a fertőzés, az érintett diákokat és pedagógusokat pedig karanténba kell küldeni. Az igazgatók azonnal elrendelhetnék ezt, ha kapnának erre felhatalmazást” – magyarázza a PSZ alelnöke.
A szakszervezet egyelőre nem tud arról, hogy újra tesztelnék az iskolákban és óvodákban dolgozókat. Megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát – arra voltunk kíváncsiak, hogy az új fertőzöttek számának emelkedése miatt tervezik-e, hogy az oktatási intézményekben tesztelést szerveznek, és ha igen, mikor. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, amint az megérkezik, frissítjük anyagunkat.
Helyreigazítás
A 2021. február 26. napján a "Hallottunk olyan iskoláról, ahol még a takarítónőt is beküldték órára, annyi tanár betegedett meg" címmel közölt cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy a Pedagógusok Szakszervezetének azon javaslatára, hogy a krónikus beteg pedagógusokat vonják ki az oktatásból, s ők online kapcsolódjanak be a tanításba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt válaszolta, hogy a ez mindenhol megvalósulna, az iskolák 20 százaléka működésképtelenné válna, mert kevesebb pedagógus maradna, mint ahány osztály van. Ezzel szemben a valóság az, hogy a minisztérium ilyet sosem állított, és ilyen választ nem adott, különöen, hogy a tárcának nincs adatbázisa a krónikus beteg pedagógusokról.
A cikk továbbá annak a valós ténynek az elhallgatásával, hogy az emberi erőforrások minisztere a 01/202. (XI. 10.) EMMI határozatával kifejezetten normatív módon foglalkozott a krónikus beteg pedagógusok egészségének a védelmével azt a hamis látszatot keltettük, mintha a tárca semmiféle intézkedést nem hozott volna a krónikus beteg pedagógusok egészségének a védelmével kapcsolatosan az oktatás működésképtelenné válásának elkerülése érdekében.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).