Maruzsa Zoltán is beszállt a Jókai-vitába

A köznevelésért felelős államtitkár szerint helyes, ha szakmai viták folynak arról, hogy mely művek kerüljenek a tananyagba, de nem írók véleménye fog dönteni.

  • Eduline/MTI

"Jókai Mórnak a magyar irodalomban helye van, ez nem lehet vita tárgya" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel.

Ezzel arra utalt, hogy a napokban Tóth Krisztina író, költő egy írása után vita alakult ki arról, hogy Jókai Mór Az arany ember című regénye a nemi szerepek ábrázolása miatt legyen-e kötelező olvasmány. Az államtitkár az interjúban kitért arra is, hogy tavaly megjelent az új Nemzeti alaptanterv (Nat), és ha változik a tananyag tartalma, akkor logikus, hogy a számonkérés is változzon - erről itt írtunk korábban. 

De sietségre semmi ok, a magyarérettségi 2023-tól változik, az új rendszerben pedig először 2024-ben vizsgáznak a gyerekek. Jelenleg a Nemzeti Pedagógus Kar véleményezi a tervezeteket - tette hozzá Maruzsa Zoltán.

A riporternek arra a felvetésére, hogy a Magyartanárok Egyesülete szerint 80 évvel ezelőtti szemlélet jelenik meg az elképzelésekben, azt mondta: a tárca olyan kompromisszumos megoldásra törekszik, ami a "modernistáknak és a tradicionalistáknak" is megfelel.

A járványhelyzetről szólva az államtitkár megjegyezte: a nyugodtabb január után most a közoktatásban is érezhető az emelkedő esetszám, nőtt a rendkívüli szünetek száma, jellemzően egy-egy intézményben rendelik el egy hétre. Jelenleg az óvodák 9 és az általános iskolák 16 százalékában van rendkívüli szünet. Az idei érettségit továbbra is a hagyományos módon - írásbeli és szóbeli számonkéréssel - tervezik megtartani. Ez biztonságosan lebonyolítható a már tavaly tavasszal, ősszel, illetve idén januárban is kipróbált és bevált módszerrel - hangsúlyozta Maruzsa Zoltán.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.