Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tegnapig lehetett beadni a jelentkezést a középiskolákba, de ezzel még nincs vége az idei felvételi eljárásnak. Mutatjuk, mire kell még számítanotok a következő hetekben, hónapokban.
Mi lesz a legközelebbi fontos dátum?
Ha olyan középiskolába jelentkeztetek, ahol nemcsak a központi felvételi számít, hanem szóbeli meghallgatásokat is tartanak, 2021. február 23. és március 12. között még vár rátok egy újabb megmérettetés. A túljelentkezés miatt - van, ahova 17-szer többen jelentkeznek, mint ahány diákot fel tudnak venni - a szóbelikre már nem hívnak be mindenkit, csak azokat a tanulókat, akik megugrották az iskolában előírt ponthatárt. Arról, hogy az idei ponthatárok hogyan alakultak, itt írtunk korábban. Azt pedig, hogy járvány idején milyen megoldásokkal készülnek a szóbeliztető iskolák, itt olvashatjátok el.
Lesz lehetőség sorrendmódosításra?
Természetesen igen. Március 22-én és 23-án módosíthatjátok majd a tanulói adatlapon megadott sorrendet.
Mikor lesz eredmény?
A felvételt hirdető középiskolák április 30-ig küldik el a felvételről vagy elutasításról szóló értesítést nektek és az általános iskoláknak is. A beiratkozások pedig június 22. és 24. között lesznek.
Ami még szintén fontos lehet: abban az esetben, ha az egyes iskolákban a felvételt nyert diákok aránya nem éri el a felvehetők 90 százalékát, az iskolának rendkívüli felvételi eljárást kell tartania. Ezt az iskolák igazgatói május 10. és augusztus 31. között írhatják ki.
A középiskolai felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.