Maszk és 1,5 m távolság – így tartják az idei középiskolai felvételiket

Minden marad, ahogy volt - a központi felvételi vizsgákat nem érinti a jelenlegi iskolai helyzet. Mutatjuk, milyen szabályok vonatkoznak a felvételizőkre és a szüleikre.

  • Eduline

Az Oktatási Hivatal korábban arról tájékoztatott minket, hogy a kijelölt intézmények a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgáit az előzetes tájékoztatásnak megfelelően, az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával szervezik. Tehát a vizsgák ma 10 órától jelenléti formában, az eredeti időpontban lesznek biztonsági intézkedések betartása mellett.

Mi van az előzetes tájékoztatásban?

A 2020-as érettségik alatt már bevezetett rendszer él majd most is. Ennek értelmében minden vizsgahelyszínen biztosítani kell kézfertőtlenítőt, egy-egy teremben maximum 10 fő lehet a minimum 1,5 m távolság betartásával. A maszk viselése az írásbeli vizsga alatt a felügyelő tanároknak kötelező, a vizsgázóknak pedig ajánlott, de nem kötelező. Fontos az is, hogy a jelenlegi szabályok szerint szülő, kísérő nem léphet be az iskolákba, csak az igazgatók előzetes engedélyével, illetve kifejezetten szülőknek szervezett programok esetében.

A vírushelyzet miatt az eddigi évek gyakorlatával szemben lesz még egy pótvizsga nap is - február 5-én - az eredeti pótvizsgák után egy héttel. Azonban ezen a vizsgán csak azok vehetnek részt, akik igazoltan fertőzöttek voltak, hatósági házikaranténban voltak vagy egyéb rendkívüli esemény miatt (önhibájukon kívül) nem tudtak részt venni a rendes vizsgán és a pótvizsgán sem. 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu