Aktuális feladatokat kaptak a ma vizsgázó nyolcadikosok magyarból

A fogalmazásban például a távoktatás mellett és ellen kellett érveket felsorakoztatniuk.

  • Eduline

Az utolsó feladatban, egy 10–12 mondatos fogalmazásodban kellett bemutatniuk a nyolcadikosoknak az elmúlt évüket, 2-2 érvvel a távoktatás mellett és ellen. Illetve arra is ki kellett térniük, hogy számukra inkább előnyt vagy hátrányt jelentett ez az oktatási forma.

A szövegértési felad az "Így nyaraltak az ókorban" címet kapta, a hat bekezdéshez hat feladatrész kapcsolódott.

A nyelvtani feladatok között idén is volt toldalékolással és számnevekkel kapcsolatos feladat is. Illetve szóalkotás és verssel kapcsolatos kérdés is került a magyar feladatsorba. Ezen felül a középiskolába jelentkezőknek egy Lázár Ervin mesét is ki kellett egészíteniük.

A teljes feladatsort itt nézhetitek meg. A megoldásokat pedig itt éritek el.

Nektek hogy sikerült? Nehéz volt, könnyű volt? Voltak benne meglepő feladatok? Elegendő volt a 45 perc a kitöltésre, vagy kellett volna még negyedóra ahhoz, hogy jól sikerüljön a felvételi? Várjuk a beszámolóitokat az [email protected] vagy Facebook-oldalunkon.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu