Mikor derülnek ki a mai középiskolai felvételi eredményei?

Mutatjuk, meddig kell várnotok a pontszámaitokra.

  • Tóth Alexandra

Január 23-án, vagyis ma 10 órától tartották a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgáját - azok, akik erre alapos ok miatt nem tudtak elmenni, január 28-án írhatják meg a pótló vizsgát. Sőt, idén a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel még egy pótidőpontot jelöltek ki: február 5-ét. Arról, hogy pontosan milyen szabályok vonatkoznak a második pótnapra, itt írtunk korábban.

A felvételi vizsgák magyarból és matekból is 45-45 percesek voltak. Ezalatt mindkét tárgyból 10-10 feladatot kellett megoldanotok, 50-50 pontért. De mégis mikor derül ki, hogy ebből hány pontot sikerült szereznetek?

A középiskolák február 8-9-én fognak értesíteni benneteket az eredményekről. Ez alapján még lehet változtatni a kiválasztott középiskolák listáján. Az intézményekbe való jelentkezés határideje ugyanis február 19. Azt, hogy milyen fontos dátumok lesznek még az írásbeli után, itt nézhetitek meg.

A 2021-es középiskolai felvételivel kapcsolatban itt találjátok a legfrissebb híreket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.