Majdnem 75 ezer általános iskolás vizsgázik ma: jön a központi középiskolai felvételi

Az írásbeliket szigorú szabályok betartásával tartják meg ma 10 órától.

  • Eduline

Most írják a központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok.

A tanulók magyar nyelvből és matematikából is vizsgáznak gimnáziumokban. Mindkét feladatsor esetén 45-45 perc áll a diákok rendelkezésére, tárgyanként tíz feladattal. Matematikából és magyar nyelvből külön-külön 50 pontot szerezhetnek a vizsgán. A dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színű tintával kell elkészíteni - írja tájékoztatójában az Oktatási Hivatal.

A 2020/2021-es tanév felvételi eljárásában a középiskolák 48 százaléka, 535 intézmény határozta meg, hogy a hozzájuk jelentkezőknek előzetesen részt kell venniük a központi írásbelin. A felvételi vizsgán múlik a felvételizők pontjainak legalább 50 százaléka.

Azoknak, akik a mai vizsgán nem tudnak részt venni, azoknak a hagyományos pótló időpont (január 28.) mellett egy második pótnapot (február 5.) is beillesztettek. Ezen a pótnapon azok vehetnek majd részt, akik az első időpontban betegek vagy karanténkötelezettek voltak. Arról, hogy pontosan milyen szabályok vonatkoznak a második pótnapra, itt írtunk korábban.

Az írásbelik után is érdemes minket olvasni, ugyanis jövünk a feladatlapokkal és a megoldásokkal.

A 2021-es középiskolai felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.