Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A kínai fővárosban az intézmények újranyitásának az időpontját egyelőre nem tűzték ki.
A február 12-én beköszöntő kínai holdújév miatt Pekingben az általános iskolákban egyébként is vakáció vette volna kezdetét, a tanítás a felsőbb évfolyamokon viszont online folytatódik péntektől. A tanintézmények és óvodák újranyitásának időpontját egyelőre nem tűzték ki, de ez legkorábban csak az ünnep után, vagyis február második felében várható.
Tahszingban, Peking egyik déli kerületében a hét során zárlat alá vontak egy iskolát, valamint egy lakónegyedet, ahol új fertőzötteket azonosítottak. A pekingi járványügyi központ csütörtökön közölte, hogy a kerületben két páciensnél a koronavírus nagy-britanniai variánsát azonosították, amely jóval fertőzőbb a korábban ismerteknél. A kerületben felbukkant esetek miatt tömeges koronavírus-tesztelést folytatnak Pekingben, elsősorban azok körében, akik kapcsolatba kerülhettek a fertőzöttekkel.
Szlovéniában viszont épp az ellenkező irányba tettek lépéseket: a kedvező járványügyi mutatók miatt enyhítenek a korlátozásokon, és a legkevesebb fertőzöttel rendelkező kilenc régióban jövő héttől megnyílnak az óvodák, valamint az általános iskolai tanítás is újraindul. A nevelőket és tanítókat az intézmények megnyitása előtt letesztelik.
Mi a helyzet más országokban?
Bécsben január 18-ától kezdve hetente tesztelik koronavírus-fertőzésre az óvodák és iskolák dolgozóit. A részvétel önkéntes alapú, a tesztet a hét egy adott napján kell elvégezniük: a mintavételhez csupán gargalizálniuk kell, a mintát futárszolgálat szállítja a laborba. Mindeközben Romániában az iskolák újranyitásán gondolkoznak. Az országban a kormány november 9-től rendelte el az iskolák bezárását, azóta mindenhol teljes egészében áttértek az online oktatásra. Viszont, ha a következő hetekben minden jól alakul, akkor Klaus Iohannis államfő szerint valamennyi gyermek visszatérhet az óvodákba és az iskolákba.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).