Újabb ország döntött az iskolák bezárása mellett

A sulik a tervek szerint legalább három hétre bezárnak Írországban.

  • Eduline

Az ír kormány szerdán elrendelte csaknem az összes iskola bezárását legalább három hétre.

Hasonlóan döntöttek korábban az angolok is: kedden nulla órától érvénybe lépett intézkedés szerint az iskoláknak online oktatásra kell átállniuk - jelentette be Boris Johnson miniszterelnök jelentette be hétfőn este. Ennek értelmében keddtől Anglia teljes lakossága újból csak a legindokoltabb esetekben - például bevásárlás, gyógyszerek beszerzése, orvosi ellátás vagy testmozgás miatt - hagyhatja el otthonát.

Miközben Olaszországban a fokozatos nyitás mellett döntöttek. Jövő hétfőtől indítják újra a tantermi oktatást a 14 évnél idősebbeknek, akik október vége óta online tanulnak, viszont eleinte csak a diákok fele lehet egyszerre az intézményekben. Több tartomány, köztük az északkeleti Veneto és Friuli azonban jelezte, hogy január végéig meghosszabbítja a digitális oktatást a gimnazistáknak és szakközépiskolásoknak.

Arról, hogy mi lesz a magyar iskolákkal a napokban ígértek tájékoztatást. Ha minden a tervek szerint halad, január 11-én visszatérhetnek a középiskolások is a hagyományos oktatáshoz.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.