Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Meddig kell az első iskolai szünetre várni, és mikor lesznek munkaszüneti napok és hosszú hétvégék az idén, melyik szombatokon kell iskolába menni? Itt az összes dátum.
2021-ben egy négynapos és három háromnapos hétvégének örülhetnek majd a munkába járók - ezek közül a diákokat három érinti -, és csupán egy pihenőnapot kell szombaton ledolgozni.
Iskolai szünetek
A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. március 31. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7. (szerda).
A tanév 2021. június 15-ig tart. Így ha minden jól megy, és nem kell a vírus miatt esetleg kieső napokat nyáron pótolni, akkor június közepén a hagyományos keretek között indulhat meg a vakáció.
Hosszú hétvégék
Az első háromnapos pihenőre márciusig kell várni, ugyanis idén március 15-e hétfőre esik, így a nemzeti ünnep miatt egy nappal hosszabb lesz a hétvége.
Idén nagypéntek április 2-án, húsvét hétfő április 5-én lesz, így ez a két nap is iskolai szünet és munkaszüneti nap lesz, egyben négynapos hétvége.
Augusztus 20. péntekre esik, így augusztus 20-22-ig tart majd az év második háromnapos hétvégéje.
Október 23-a viszont idén szombatra esik, így ott nem kell pihenővel számolni, azonban november 1. hétfő, itt az ünnep miatt egy hétfőt megspórolhatunk. Viszont karácsony és újév is hétvégére esik majd, így ott nem lesznek hosszúhétvégék.
Szombati munkanapok
Szombati munkanap december 11-én lesz, december 24-ért "cserébe" kell dolgozni, illetve iskolába menni.
A közoktatásban a 2020/2021-es év első féléve január 22-ig tart, az iskolák január 31-ig fogják értesíteni a diákokat és a szülőket a félévi eredményekről. Itt találjátok az összes fontos tavaszi dátumot:
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).