Olaszország több tartományában enyhítenek a korlátozásokon - ez a sulikat is érinti

Míg a legtöbb országban folyamatosan szigorítanak, és szinte minden napra jut egy hír, hogy éppen hol álltak át távoktatásra, addig Olaszország egyes tartományaiban újraindul a tantermi oktatás.

  • Eduline/MTI

A koronavírus-járvány miatt eddig kiemelten veszélyes, vörös zónának minősített Lombardia, valamint Piemont és Calabria tartomány múlt péntektől narancssárga besorolást kapott, így vasárnaptól enyhítettek a szigorú intézkedéseken.

Az enyhítés az iskolákat is érinti: az általános iskolák felső tagozatos diákjai a digitális tanításból visszatérnek az iskolákba.

Liguria és Szicília az eddigi narancssárga besorolásból vasárnaptól sárga, vagyis alacsonyan veszélyes besorolásba kerül át. Ez az öt tartomány az első, amelyekben enyhítettek az október eleje óta bevezetett és fokozatosan szigorított intézkedéseken. Az ország többi részében a helyzet változatlan maradt: továbbra is vörös zónának számít Toszkána, Campania, Calabria, Valle d'Aosta és Alto Adige, ahol jövő héten enyhíthetnek a korlátozásokon.

Mindeközben Szerbiában hétfőtől ismét távoktatást vezettek be az általános iskolák felső osztályai, valamint a középiskolák számára, és a felsőoktatási intézményeknek is azt javasolta a kormány, hogy ha lehetséges, online keretek között valósítsák meg a tanítást, hogy minél kisebb legyen az átfertőződés lehetősége. Ahogy azt korábban már megírtuk, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb javaslatára a téli szünet is hosszabb lesz - közel egy hónapig lesznek otthon a diákok. 

Egy angol egyetemen nem érzik biztonságban magukat az oktatók, sztrájkolnának is

A newcastle-i Northumbria University dolgozói nem elégedettek a feltételekkel, sztrájkolnának is a koronavírus alatt kialakult egészségügyi helyzet miatt.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.