Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az alacsony részvételi arány még az érintett település polgármesterét is meglepte.
Kisteleken például a kisgyermeknevelők és az óvónőknek alig több mint a fele kért az ingyenes koronavírus-tesztből - derült ki az RTL Híradó riportjából.
A település polgármestere elmondta, hogy az óvodai dolgozók 57 százaléka kérte a tesztet, ez az arány pedig őt is megdöbbentette. A helyi óvodából végül 54-ből 38-an mentek le a tesztre, amiből két embernek pozitív lett az eredménye. Mindketten tünetmentesek voltak.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint valószínűleg sokan azért nem kérik a tesztelést, mert ha kiderül, hogy koronavírusosak, és nem tudják bizonyítani, hogy az iskolában fertőződtek meg, akkor 100 százalékos helyett csak 60 százalékos táppénzt kapnak - mondta Nagy Erzsébet. A táppénz a szülőket is érinti, ugyanis, ha nem a saját gyerekük beteg, hanem más érintett miatt rendeltek el karantént az osztályban, nem kaphatnak táppénzt - derül ki a Szülői Hang civil szervezet felméréséből.
Egyre több a fertőzött, mégis fokozatosan újranyitnak az iskolák Izraelben
A cél, hogy fokozatosan minden évfolyam iskolába járhasson a kevésbé fertőzött településeken.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.