New Yorkban is bezárják az iskolákat a járvány miatt

A koronavírus-járvány miatt csütörtöktől ismét bezárják az állami iskolákat New Yorkban - jelentette be az amerikai metropolisz polgármestere, Bill de Blasio.

  • Eduline/MTI

A világváros vezetői szeptemberben - hosszas tépelődés után - úgy döntöttek, hogy az iskolákban megkezdődik a tanítás. Most azonban újra kénytelenek voltak úgy határozni, hogy be kell zárni az intézményeket. A fertőzöttségi arány ugyanis a városban elérte a három százalékot hétnapos átlagban - emelte ki a polgármester Twitter-üzenetében. Hozzátette, hogy elővigyázatossági intézkedésről van szó.

Az egészségügyi felmérések szerint az iskolákban jóval alacsonyabb volt a fertőzöttségi ráta a városi átlagnál, egy friss adat szerint a 0,2 százalékot sem érte el. Az 1,1 millió iskoláskorú nagyobb része továbbá már eddig is a távoktatást választotta a személyes órai jelenlét helyett.

A koronavírus-járvány az Egyesült Államokat sújtja a leginkább a világon. A Johns Hopkins egyetem friss adatai szerint az országban már közel 11,5 millióan fertőződtek meg, a halálos áldozatok száma pedig megközelíti a 250 ezret.

Mindeközben Csehországban - bár csak maszkban -, de az első és második osztályos tanulók visszatérhettek az osztálytermekbe. Itt októberben az elsők között zárták be az iskolákat.

Nap képe: szokatlan tábla került a francia általános iskola kapujára

Egyszerű kérés a szülők felé, mégis érdekes kérdéseket vet fel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.